Hónapok óta próbál utánajárni Tompos Márton, a Momentum szóvivője és frakcióvezető-helyettese annak, hogy hová tűnt a pillanatnyilag nem létező egyetemet működtető Fudan Hungary Alapítvány, amely 14 milliárd forint értékű közvagyont kapott az államtól.
A politikus most egy videót is közzétett arról, hogy a szervezet nyomtalanul eltűnt azokból az irodaházakból, ahova korábban be volt jelentve. A cégbíróságon megtudta, hogy a szervezet nem adott be székhely-módosítási kérelmet, így elvileg továbbra is a Kéthly Anna téren van a székhelyük, pedig onnan már áprilisban eltűntek. Ez pedig törvénytelen - hívta fel a figyelmet Tompos.
Mivel régebben a Márvány utcában volt az alapítvány székhelye, ezért oda is elment, de a recepción annyit tudott csak meg, hogy hírzárlat van, ott sem tudnak semmit az alapítványról.
Mindeközben persze a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány tavalyi beszámolója szerint a fizetésekről nem feledkeztek meg: a főigazgató bére havi bruttó 2,1 millió forint, az öt kuratóriumi tagnak havi 811 ezer forintot, a felügyelőbizottsági tagoknak havi 740 ezer forintot fizetnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!