Bár ezúttal is ünnepélyes keretek között, de a járványhelyzet miatt idén virtuálisan adta át a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal a Vas Megye Családbarát Munkahelye Díjakat és a Vas Megye Családbarát Munkahelyi Vezetője Díjat, immár harmadik alkalommal.
Az elismerést azon munkáltatók és munkahelyi vezetők (többek között tulajdonos, cégvezető, HR vezető, munkavállalói érdekképviselet vezető) kapják meg, akik jelentős lépéseket tesznek a munkavállalók családi és munkahelyi feladatainak összeegyeztethetősége érdekében, intézkedési javaslataikkal, programjaikkal, hozzájárulnak a munkáltatók és a munkavállalók együttműködésének javításához.
A kategóriák idei díjazottjai:
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!