Március 29-én a berzsenyis kollégisták zsivaja töltötte be az ELTE Savaria Egyetemi Központ dísztermét. A kollégium rendezvénye, a Berzsenyi-nap már 26 éve az itt élő diákok életének szerves része.
Többen zenés és táncos előadásokkal készültek, volt vetítés az elmúlt év eseményeiről, és ahogy a korábbi években, az idei Berzsenyi-napon is kiosztották a Kiváló Kollégista díjakat.
A jutalom a jól tanuló és a közösségi életben is aktívan részt vállaló kollégistáknak jár, akik valamilyen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az elmúlt év során. Idén 11 diák kapott Kiváló Kollégista címet, név szerint:
Jutalmazták a kollégiumi sportélet tevékeny tagjait is, jópofa trófeát kapott a kispályás- és a teremfoci, az asztalitenisz és a csocsó bajnokság első három helyezett csapata.
Mi is ott voltunk, mutatjuk a helyszínen készült fotókat:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!