Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Idén nem jár mindenkinek ingyen az influenzaoltás, és egyelőre a patikákban sem vehető meg

Október végére várják a vakcinákat.

Tavaly mindenki ingyen kaphatott influenza elleni oltást, idén ismét csak a kockázati csoportba tartozóknak jár térítésmentesen a vakcina: ők a 60 év felettiek, a krónikus betegséggel küzdő gyerekek és felnőttek, illetve az egészségügyben, szociális otthonokban és az állattelepeken dolgozók.

A többiek majd a patikában vehetik meg maguknak a vakcinát, de a gyógyszertárak egyelőre még nem kaptak az idei oltásból. Az állam 1,3 millió adag magyar vakcinát, és 4 ezer adag, kisgyerekeknek való oltóanyagot rendelt – írja a Telex .

A koronavírus előtti években megszokott módon most csak a következő csoportba tartozók kaphatnak ingyen influenzaoltást a háziorvosnál:

• egészségi állapotuktól függetlenül minden 60 éven felüli,

• kockázati csoportba tartozó, krónikus betegek 3-60 éves kor között,

• kockázati csoportokba tartozó, krónikus beteg 6-35 hónapos csecsemők és gyermekek,

• egészségügyben, illetve ápolást, gondozást nyújtó egészségügyi/szociális intézményekben dolgozók,

• sertés és baromfi tartásával, szállításával foglalkozók, baromfifeldolgozókban, vágóhidakon dolgozók, illetve mindazok, akik az állati eredetű influenzavírussal fertőzött vagy arra gyanús állatok megsemmisítésével foglalkoznak.

Az állam idén is 1,3 millió adag, magyar gyártású, 3Fluart oltóanyagot rendelt, amely a 3 évnél idősebbeknek adható. Emellett az állam rendelt 4 ezer adag Vaxigrip Tetra oltóanyagot. A Sanofi-Aventis készítménye a 3 éven aluli, kockázati csoportba tartozó gyermekeknek adható. Ez az oltóanyag négy inaktivált vírustörzset tartalmaz. Ez az az oltás, amelyet várandós nőknek is beadhatnak – írja a lap.

Ez így együtt a térítésmentes oltásra szánt állami keret. Ezt az állam magának foglalja le, hogy a kockázati csoportba tartozókat biztosan be tudják oltani.

De mit tehetnek idén azok, akik nem tartoznak egyik kockázati csoportba se, de szeretnének maguknak influenza elleni oltást? Ők a gyógyszertárban vásárolhatják meg a vakcinát, és azt beadathatják maguknak a háziorvossal. A patikák azonban egyelőre még nem kaptak oltóanyagot. Több nagy budapesti gyógyszertárat is felhívott a lap, egyelőre egyikben sem érhető el az oltás. Mindenhol azt mondták: október végére várják a szállítmányt – zárja Telex.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos

Tovább az oldalra