Így vált a földdel egyenlővé Csepreg egyik legszebb műemléke, az Eperjesy-villa

A villa abban a parkban állt, ahol a Nádasdyak egykori kastélya található. A kínai tulajdonos szállodát álmodott a kastélyba.

A földdel vált egyenlővé Csepreg egyik büszkesége, az Eperjesy-villa és a hozzá tartozó teaház. Sőt, tavaly ősszel a kastélyparkból az értékes fák kétharmada is eltűnt. A többi közt kivágták a kert egyik különlegességét, a bejáratnál magasodó ginkgo bilobát (páfrányfenyő) – hívta fel a figyelmünket olvasónk, aki néhány évvel ezelőtt a villa romjairól és az összedőlt teaház maradványairól is készített felvételeket, amelyeket meg is osztott velünk, hozzátéve: ezekből mára semmi nem maradt.

Amikor még állt az Eperjesy-villa, bár nem jó állapotban
Krizmanich Károly
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A terület jelenleg egy kínai cégé, amelynek korábban nagy tervei voltak az ingatlannal, azonban jött a Covid-járvány, a projekt pedig parkolópályára került. Most telefonon kerestük az egyik kínai tulajdonost az ügyben, többek között azért, hogy megtudjuk, miért vágtak ki fákat a parkban, és tervezik-e még, hogy szállodát alakítsanak ki a kastélyépületben. A férfi azt kérte, hívjuk később, azóta azonban nem veszi fel a telefont.

Fákat vágtak ki a területen
Tompapa

Más forrásból megtudtuk, a vállalkozás nem mondott le arról, hogy szállodát nyisson itt. Legalábbis tavaly ősszel még így tájékoztatta a magyarul kiválóan beszélő egyik kínai tulajdonos, Wu Wanliang dr. Dénes József régészt, történészt, korábbi alpolgármestert és Horváth Zoltán csepregi polgármestert is.

A polgármester pedig elmondta, hogy a tulajdonos csak és kizárólag beteg és elszáradt fákat vágatott ki, valamint egészségügyi metszéseket végeztek a területen. Erre az önkormányzat szólította fel a céget, mert több lakossági megkeresést is kaptak az ügyben, például az egyik hátsó szomszéd házát majdnem telibe találta egy idős, elszáradt gesztenyefa, amely az egyik viharban dőlt ki, de volt olyan fa is, amely egy másik szomszéd melléképületének a cserepeit vitte le.

Tompapa

A páfrányfenyővel kapcsolatban pedig jelezte, már megindult a dőlése, a gyökér felett nagymértékben korhadt, beteg volt. Muszáj volt kivágni. Azt mondta, ezeket mind azért tudja, mert a helyszínbejáráson annak idején ő is részt vett.

Olvasó

De hol is kezdődött ez a történet?

A történetet dr. Dénes József szerint viszont ott érdemes elkezdeni, hogy Csepreg a 16. században Magyarország legnagyobb mezővárosainak egyike volt, nem csoda, hogy több kastély, kúria, villa maradt az utókorra. A legjelentősebb a Fő téren álló egykori Nádasdy-kastély (korábban Kanizsai-, Rozgonyi-, később pedig Draskovich-, Sinzendorf-, Szluha-, Jankovich-, valamint Schöller-kastély). Maguk a Nádasdyak 1532-1671 között birtokolták az épületet, ebben az időszakban élte fénykorát a város, ahol főiskola, nyomda is működött és országos jelentőségű eseményeknek volt helyszíne.

Az évek alatt a kastély is egyre rosszabb állapotba került
multemlekei.hu

A kastélyhoz hatalmas park és földek tartoztak. Jankovich Gyula gróf aztán eladta a teljes területet a Schöller Cukorgyárnak (ezért emlegetik Schöller-kastélyként is), melynek azonban csak a birtok cukorrépaföldjei kellettek, így továbbadták az épületet és a parkot az államnak. A kastélyba a járási szolgabíróság költözött, a parkot pedig értékesítették.

Egy részét a Szedenik-család, egy másik részét pedig a Gerentser-család vette meg, akik egy-egy villát építettek a területen. A Gerentser-család birtokán állt a már említett teaház is, amelyet még Jankovich grófék álmodtak meg. A villa aztán családi úton Eperjesyékhez került.

Így nézett ki a villa
djnaploja.wordpress.com

A Rákosi-rendszerben viszont államosították az épületeket, az Eperjesy-villát több tanácsi lakásra osztották, az egyiket Eperjesyné Hirmann Dóra lakta. A nagykastélyban pedig iskola, illetve a Szedenik-villában napközi otthon és iskolakönyvtár működött.

A teaház annak idején
Facebook

Az egyesítés

Dénes Józseftől azt is megtudtuk, a ’90-es években egy olyan irányelv született a műemlékvédelem részéről, hogy a kastélyparkok területét egyesítsék a kastélyokkal, így a teljes terület egy helyrajzi szám alá került. A nagykastély, a két villa, illetve a park újra egy egységet alkotott.

Az iskola 2007-ig működött a kastélyban, a lakásokat kiürítették. A villát ezután többször feltörték, hajléktalanok húzódtak meg az épületben. Az értékes könyveket, bútorokat elhordták. De a többi létesítmény állapota is folyamatosan romlott, pusztul a Szedenik-villa és a kastély is.

Itt még álltak a teaház romjai
djnaploja.wordpress.com

Az önkormányzat több potenciális vevővel tárgyalt annak idején, amerikai, magyar befektetők is érdeklődtek. Különféle tervek merültek fel: szálloda vagy éppen lombkoronasétány kialakítása is.

Külföldi tulajdonba került

2011-ben aztán osztrák tulajdonosa lett a területnek, aki komoly célokkal érkezett, ám ezekből nem valósult meg semmi. Amikor 2015-ben a teaház leomlott, Összedőlt a műemlék teaház Csepregen 2013. March 11. 20:52 a műemlékvédelmi hatóság elrendelte a helyreállítását, ám az osztrák tulajdonos ezt nem hajtotta végre. Egészen addig nem történt változás, amíg 2019-ben az osztrák férfi el nem adta az ingatlant a kínai cégnek, amelynek ma is a tulajdonában van.

A teaház leomlott
http://djnaploja.wordpress.com

Dénes József elmondta, hogy azóta az Eperjesy-villa annyira katasztrofális állapotba került, hogy a Vas Vármegyei Kormányhivatalhoz tartozó Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály úgy határozott, le kell bontani a villát és a teaházból megmaradt romokat is el kell takarítani, mivel a helyreállítás már nem lehetséges.

A villának mára már hűlt helye
Tompapa

Tehát a cég eltakaríttatta a teaház romjait, és megtörtént a tereprendezés.

A teaház romjait is felszámolták
Tompapa

A grófok idejéből barokk kőoszlopok, asztalok és padok is maradtak a kertben, melyeket végül Dénes József kezdeményezésére megmentett a kínai tulajdonos.

A korabeli kőasztalt sikerült megmenteni
Krizmanich Károly

A kínai férfi korábban arról beszélt, hogy a műemlék kastélyt eredeti szépségében állítaná vissza, a már régen lebontott épületszárnyat pedig újraépítené.

Dénes József szerint viszont, ha hatékonyan működne a magyar műemlékvédelem, akkor nem jutott volna ilyen állapotba a város egyik legjelentősebb műemléke, és sajnos nem ez az egyetlen épület, melynek így alakult a sorsa.

A csepregiek mindenesetre továbbra is bíznak abban, hogy egyszer valóban lesz kastélyszállója és szép parkja a városnak. Horváth Zoltán polgármester azt mondja, bár régóta nem történik semmi, bizakodásra ad okot, hogy a kínai cég minden esetben elvégzi az állagmegóvást a kastély épületén, amikor az Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály arra kötelezi, ahogy a fák egészségügyi metszése is megtörtént, hogy azok a majdani szálloda parkját is szebbé tegyék.

Vajon lesz kastélyszálloda Csepregen?
Tompapa
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet