Idén tavasszal is a madarak védelmére kihelyezett fészektartókkal várja a gólyákat az E.ON Hungária Csoport. Korábban összesen 4399 védőeszközt telepítettek, idén márciusra újabb 48 került fel az oszlopokra az energiacég szolgáltatási területein – írja közleményében az E.ON.
A már meglévő fészektartókat ellenőrizték, ha kellett cserélték a szakemberek, hogy a visszatérő madarak biztonsággal használhassák azokat és az áramellátás zavartalanságát se veszélyeztessék.
A lakosságtól érkező és szakértői javaslatok alapján választották ki a szakemberek azt a 48 helyszínt, ahova az E.ON újabb fészektartókat helyezett el. A védőeszközöket a vállalat munkatársai rendszeresen karbantartják, és szükség szerint cserélik. A munkákat főként januárban és februárban végezték el, hogy a madarak visszaérkezésére minden készen álljon.
Az új fészektartókra fonott fészekalap is került, így azok még vonzóbbak jövendő lakóik számára. A beavatkozások során a régi gólyafészektartókat is ellenőrizték és javították.
A kikelt gólyafiókák védelmére a fészek környezetében lévő hálózati elemekre szükség szerint burkolatot tesznek az E.ON szakemberei, emellett kiülőket szerelnek fel, hogy távol tartsák a madarakat az oszlopok veszélyes részeitől.
A meglévő gólyafészkek javításáról és az újak elhelyezéséről videót is készítettek az E.ON munkatársai.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!