Közép-európai idő szerint 15 óra után bevonult a magyar csapat az Olimpiai Stadionba a tokiói nyári játékok megnyitóján.
A küldöttség élén a piros-fehér-zöld zászlót - az olimpiák történetében először - két sportoló vitte: Cseh László, a négyszeres ötkarikás ezüstérmes és kétszeres világbajnok úszó, valamint Mohamed Aida tőrvívó, aki magyar rekorderként hetedik olimpiáján vehet részt.
A magyar csapat 173 tagú, többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek a japán metropoliszba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk. A nők piros-fehér-zöld, kimonószerű ruhában vonultak, míg a férfiak sötétzöld nadrágot és piros-fehér-zöld felsőt viseltek
A sportolói bevonulást a hagyományokhoz hűen az ötkarikás játékok bölcsőjének számító Görögország versenyzői nyitották, a magyarok pedig a japán ABC alapján a 143. helyen érkeztek. A sort majd 206.-ként a házigazda japánok zárják. A sportolók jelentős része - vélhetően - a szigorú távolságtartási és maszkviselési szabályok miatt olyan megoldást választott, hogy a bevonuláson részt vett, utána viszont nem maradt a küzdőtéren, hanem azonnal kiment a stadionból.
A tokiói olimpián 206 nemzet több mint 11 ezer versenyzője vesz részt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!