Az új, részben hazai gyártású Stadler villamos motorvonatok a hatósági engedélyeztetési eljárás után, várhatóan jövő év közepétől állhatnak forgalomba a vasúttársaság vonalhálózatán.
A mostani beszerzésnek köszönhetően összesen 20 darab FLIRT motorvonat lesz a GYSEV tulajdonában, a korszerű járművekkel a vasúttársaság a teljes, regionális személyforgalmát kiszolgálja.
Még 2016-ban dőlt el, hogy a korábbak mellé újabb 10 motorvonatot vásárol a GYSEV. Ezek az szerelvények ismerősek lehetnek, ugyanis a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonalon is közlekednek.
Az újonnan elkészült motorvonatokból jelenleg kettő tartózkodik Magyarországon, ezek a hatósági engedélyezési eljárást követően állnak forgalomba, a tervek szerint jövő év közepétől. A tizedik vonatot várhatóan 2019 januárjáig szállítja le a Stadler.
Kövesdi Szilárd a GYSEV vezérigazgatója, Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója, dr. Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Hende Csaba és Puskás Tivadar együtt örültek a szombathelyi vasútállomáson, majd megnézték a szerzeményeket.
Harmadik generációs motorvonatok
Az ún. harmadik generációs FLIRT motorvonatok az Európai Vasúti Ügynökség szabályainak megfelelően már teljesítik az európai vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló legújabb műszaki előírásokat, illetve megfelelnek a legutóbbi Crash ütközési normáknak is, nagyobb biztonságot nyújtva a mozdonyvezetőnek.
Az új járművek az előző generációs motorvonatokhoz képest 2,8 méterrel hosszabbak és már két mellékhelyiséggel rendelkeznek. A 77,1 méter hosszú négyrészes motorvonatok összesen 208 ülőhellyel (194 fix és 14 felhajtható ülés) rendelkeznek.
A járművek végsebessége 160 km/h, a 0-tól 120 km/h sebességet 39 másodperc alatt érik el.
A harmadik generációs FLIRT-öket is a tágas, többfunkciós beszállóterek jellemzik, amelyek gyors utascserét, és az éppen aktuális igényeknek megfelelő felhasználást tesznek lehetővé. A multifunkciós tereknek, illetve a 90 százalékos alacsonypadlós hányadnak köszönhetően mind a kerekesszékkel, mind a kerékpárral vagy babakocsival utazók is kényelmesen használhatják az új járműveket.
A vonatok a kor elvárásai szerint légkondicionálóval, korszerű utastájékoztató rendszerrel, kamerarendszerrel, WIFI-vel, mobiltelefonok, tabletek és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, továbbá a regionális közlekedéshez alkalmas páholyos elrendezésű ülésekkel lesznek felszerelve.
A projekt összköltsége 21.700.000.000 Ft, ami 100 százalékban EU-s támogatásból valósul meg. Kösz, Brüsszel!