Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Darabokban akarják eladni Szombathely egyik kultikus épületét

Az épület valamikor ifjúsági ház volt, sok koncertet szerveztek ide, és itt működött a mára már legendás Orosz Teázó.

A Kisfaludy utca 1. alatti épület mára leromlott, ez kívülről is látszik. Valamikor nyüzsgő élet volt itt, a rendszerváltás előtt KISZ-székház volt, a nyolcvanas évek második felére azonban szórakozóhely és koncerthelyszín lett belőle.

Az alagsori, elég nagy helyiségben az Orosz Teázó működött. Annak ellenére, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetségé volt, itt bizony komoly ellenzéki központ alakult ki elsősorban fiatalokból, vitaestekkel, hatalmas beszélgetésekkel.

GA

A KISZ megszűnése után rövid ideig ifjúsági ház is volt, aztán a rendszerváltás utáni években az új pártok kapták meg. Mintegy tíz évig voltak is itt pártirodák, de vagy nem fértek meg egy helyen, vagy olcsóbb, kisebb helyiségeket kerestek, mára már eltűnt a politika az épületből.

A földszinten és az épület hátsó részén most bérelt irodák vannak, és két ismert zenekar próbál az épületben. A városvezetés javaslatára a közgyűlés 2017 áprilisában úgy döntött Volt KISZ-székházat, ifjúsági klubot, pizzériát, kultúrházakat akar eladni a szombathelyi önkormányzat 2017. April 26. 19:15 , hogy eladják az épületet.

GA

Készítettek egy értékbecslést, ami nettó 98.100.000 forintban állapította meg az ingatlan forgalmi értékét. Tavalyelőtt kétszer is megpróbálták pályázat útján, ezen az áron eladni az épületet, de nem volt jelentkező.

Tavaly év elején újabb értékbecslés következett Egyre alacsonyabb áron kínálják Szombathely kultikus épületeit 2018. February 21. 07:04 , ekkor nettó 84.645.669 forintra becsülték fel. Megint pályázatot írtak ki, kétszer is, és megint nem volt érdeklődő.

GA

A közgyűlés még tavaly úgy határozott, hogy ha 2018. június 30-ig nem sikerül eladni egyben az épületet, akkor próbálkozzanak meg darabokban értékesíteni. Négy részre osztották a irodahelyiségeket, ezek 242, 30, 51 és 270 alapterületűek.

Kettőt már meg is hirdettek, a 30 négyzetméterest bruttó 5.588.000 forint, az 51 négyzetméterest bruttó 9.525.000 forint áron. Ezek a pályázatok hamarosan lejárnak, azt még nem tudni, érkezett-e érdemi ajánlat.

A két nagyobb, 242 és 270 négyzetméteres irodahelyiségekre is készült értékbecslés, a pályázatok kiírásáról április 30-án, kedden dönt a közgyűlés.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra