Ipkovich: Czeglédy azért került előzetesbe, mert elég borsot tört a fideszes politikusok orra alá

A Lánchíd Rádióban mondta mindezt.

Ipkovich Györgyöt ma reggel kérdezték a Lánchíd Rádióban. Szombathely egykori polgármestere arról beszélt, hogy

Czeglédy Csaba azért került előzetes letartóztatásba, mert elég borsot tört a Fideszes politikusok orra alá, a mostani ügy pedig nem más, mint egy politikai leszámolás.

Erről egyébként már tegnap is beszélt a szombathelyi közgyűlésen Czeglédy helyett Ipkovich néz utána a másfélmilliárdos pénzkidobásnak 2017. June 15. 08:28 , majd a közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón Cinikus és törvénytelen Czeglédy őrizetbevétele, a baloldal politikai leszámolástól tart 2017. June 15. 14:13 .

Arra is kitért, hogy szerinte még 3-4 évig vitatkoznak arról az ügyvédek, hogy Czeglédy cégénél tényleg csalás történhetett-e. Azt is elmondta, hogy a Botka László által elrendelt etikai vizsgálatot Őrizetbe vették Czeglédy Csabát, a szombathelyi MSZP elnökét 2017. June 14. 14:44 a szombathelyi ellenzéki frakciónak kell majd levezetnie, de ezt csak azután tudják megtenni, hogy jogerős döntés született az ügyben.

A teljes műsort itt hallgathatják meg:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet