Ábrán mutatjuk az elmúlt 50 év felmelegedését Magyarországon

Habár ez elég nagy gond, nem nagyon izgatjuk magunkat.

Tudományos berkekben kezd konszenzus kialakulni a klímaváltozás ügyében, azaz a kutatók már nemcsak abban értenek egyet, hogy melegszik bolygónk felszíni hőmérséklete, de abban is, hogy e mögött az emberi tevékenység, főként a fosszilis energiahasználat áll.

Akit érdekel a téma, sok ezer tanulmányt, cikket talál a témakörben, amely országonként változó mértékű figyelmet kap.

Magyarországon például alig esik szó róla, a környezetvédelem kérdései leginkább politikai kontextusban jelennek meg, mint például az akkumulátorgyárak, a Fertő tó vagy a Balaton környékének a kérdései.

A klímaváltozás azonban túlmutat a környezetvédelmen. A szakemberek egy jelentős csoportja azt mondja, ha nem állunk neki azonnal drasztikusan a probléma kezelésének, az emberiségnek soha nem látott kihívásokkal kell majd szembenéznie. Mások szerint már most is késő, a vonat elment, a kérdés csak az, hogy az „ítélet napja” mikor és hogyan jön el.

Újabban szinte minden januárban eljön a tavasz. Ezt a fotót olvasónk készítette 2018-ban.
Lakotárné Lőrincz Edit

Most ne menjünk bele, milyen horror-forgatókönyveket vázolnak a következő évtizedekre a kutatók, egyelőre maradjunk az alapoknál, a könnyen ellenőrizhető tényeknél.

A Magyar Meteorológiai Szolgálat az elkövetkezendő napokra 14-15 fokos nappali csúcshőmérsékleteket jelez előre, ami arra sarkallt minket, hogy megnézzük a korábbi meteorológiai adatokat.

A KSH adatbázisából kigyűjtöttük az elmúlt 50 évre vonatkozó magyarországi fagyos napok (kék) és a hőségnapok (narancssárga) számát.

Adatok: KSH
Józing Antal

A diagramból egyrészt kirajzolódik az éghajlat kaotikussága: ha az egyes éveket nézzük, hatalmas kilengéseket találunk mind a hideg, mind a forró napokat tekintve.

Igaza van tehát annak, aki azt mondja, hogy korábban is voltak a mostanihoz hasonlóan enyhe telek és forró nyarak, de ha meghúzzuk a trendvonalakat, akkor egyértelmű, hogy mi történik. És mindez azért – fogalmazzunk úgy – aggasztó, mert mindössze kurta ötven évről van szó.

És nem sok optimizmusra ad okot, ha meg is hosszabbítjuk ezeket a trendvonalakat.

Az persze jó hír, hogy a fűtésszámlánk kedvezően alakul majd a jövőben, az viszont nem annyira, hogy hatására az egész civilizációnknak megroggyanhat a térde.

Ehhez képest nem nagyon izgatjuk magunkat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tudtad-e?