Elvették a jogosítványát és büntetőeljárás indult ellene.
A rendőrök 2020. augusztus 2-án, vasárnap a reggeli órákban egy személyautóval közlekedő férfit igazoltattak Szombathelyen, a Pázmány Péter körúton – számolt be a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy az autós szeszes italt fogyasztott elindulása előtt, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéke is igazolt, ezért őt további mintavétel céljából előállították.
A férfival szemben – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.