Jáki orvvadászt fogtak a szombathelyi rendőrök

A házkutatás során különböző trófeákat is lefoglaltak a férfitől.

A rendőrök 2020. május 18-án elfogták és a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt a jáki férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az idén áprilisban, Ják térségében található erdős területen elejtett egy vaddisznót és azt eltulajdonította - közölte a Vas megyei rendőrség.

Police.hu

A rendőrök a férfi lakcímén kutatást tartottak, amelynek során több, bűncselekményből származó bűnjelet, valamint ezidáig ismeretlen eredetű trófeákat foglaltak le.

Police.hu

A nyomozók a személyt gyanúsítottként kihallgatták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek