A Jáki úti temetőbe indul? Nem biztos, hogy most akar kocsiba pattanni

Mutatjuk, milyen szépen bedugult a környék.
Józing Antal

Ezzel a szép kis dugóval valószínűleg nem mondunk újat, hiszen feltételezzük, mindenki nagyon jól tudta, hogy ahogy minden évben, úgy idén is ez lesz a helyzet a Jáki úti temetőnél Mindenszentek és halottak napja idején.

Józing Antal

Kollégánk nemrég telefonált, hogy elmondja, megint milyen borzalmas a helyzet a plázánál lévő körforgalomnál. Kilométeres a sor, csak araszolgatni lehet. Az eddigi években is katasztrofális volt, de ennyire talán még soha.

Józing Antal

A gyors helyzetjelentés után pedig küldte is a képeket a kígyózó kocsisorokról és a feltehetően kissé bosszús sofőrökről.

Józing Antal

De miután átvergődi magát az ember a körforgalmon és környékén, azután sem mennek egyszerűbben a dolgok. A dugó még mindig tart, a temető felé viszont egy kicsit azért már gyorsabban lehet haladni.

Józing Antal

A fene se tudja, hogy később is ilyen nagy lesz-e a forgalom, vagy mindenki délelőtt rohamozta meg a temetőt. De ha tehetik és nincs túl sok koszorújuk, mécsesük, gyertyájuk és viráguk, akkor lehet, hogy bölcsebb gyalog útra kelni. Úgyis olyan szép idő van és drága a benzin is, nem?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos