Az állam emberei - Görcz Gyula Csaba lett a szombathelyi hivatalvezető

Görcz Gyula Csaba lett a szombathelyi hivatalvezető, mutatjuk a Vas megyei névsort.

Ma délelőtt tettek esküt az Alaptörvényre a hivatalvezetők Budapesten, az országban 175 járás, a fővárosban 23 kerületi hivatal működik január 1-től. Az MTI információi szerint a kinevezettek között 11 polgármester van, nekik összeférhetetlenség miatt le kell mondaniuk.

Az állam emberei

De van köztük hét országgyűlési képviselő is, akik a következő választásig megtarthatják mandátumukat. A 198 hivatalból háromnak (Békés, Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy-egy) egyelőre csak megbízott vezetője lesz.

Az MTI úgy tudja, a hivatalvezetők közül minden második nő, kétharmaduk jogász, átlagosan 12 év közigazgatási gyakorlattal rendelkeznek, többségük jegyző vagy aljegyző. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, a járási hivatalok vezetőinek a polgárok államát kell megtestesíteniük, ők lesznek

az állam emberei

.

Az biztos, hogy az állampolgárok ezentúl a járásokban találkoznak majd a legtöbb hivatalnokkal, ugyanis a kormányhivatalok alá tartozó járási hivatalok veszik át az önkormányzatoktól és a polgármesteri hivataloktól a közigazgatási feladatokat.

A névsor

Vas megyében hét járás lesz Hét járás lesz Vas megyében 2012. January 11. 12:55 , néhány hete írtunk arról Görcz Csaba Gyula a szombathelyi járási hivatal vezetője? 2012. December 05. 13:15 , hogy információink szerint a szombathelyi járási hivatalt Görcz Csaba Gyula vezeti majd. Bár akkor információnkat cáfolták, a hír igaznak bizonyult, íme a vasi hivatalvezetők névsora:

Celldömölki járás - Gecse József
Körmendi járás - Gombásné Nardai Ibolya
Kőszegi járás - Kapiller Sarolta
Sárvári járás - Galántai György
Szentgotthárdi járás - Orbán István
Szombathelyi járás - Görcz Gyula Csaba
Vasvári járás - Tauszné Vincze Edit

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Görcz Csaba Gyula a szombathelyi járási hivatal vezetője?

Sokszoros polgármester-jelölt, egyszeres polgármester Tanakajdon, nyolc évig megyei képviselő volt. A Fidesz színeiben.

Áthelyezték a járási hivatalba, de elfelejtettek szólni neki

A tegnapi zárt ülésen a legnagyobb vihart a szombathelyi aljegyző váratlan áthelyezése kavarta. Közgyűlés utáni sajtótájékoztatókon jártunk.

Kinevezték a tankerületi igazgatókat

A megyében hét tankerület kezdte meg a működését, vezetőiket Harangozó Bertalan mutatta be.

Több tízmilliós vagyont vesz el az állam Szombathelytől

Szerdán írták alá a szerződést, az épületeket, technikai berendezéseket a szombathelyi járási hivatal kapja meg.

Újabb zsíros állást kaphatnak a kormánypárti képviselők

Megint egy jól fizető pozícióhoz juthatnak 2013-tól a kormánypárti politikusok, mivel a frissen elfogadott javaslat szerint jövőre az országgyűlési képviselők is kinevezhetők járási vezetőnek.

Hét járás lesz Vas megyében

Remélhetőleg a nagyobb városok lesznek a járási központok, az ügyintézések miatt utazgatni kell majd. Mindez 2013-ban lép életbe.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet