Könnyebb lesz gyalogolni a szombathelyi Derkovits-lakótelepen

Az E.ON a négy járda felújítása és kiszélesítése miatt a villanyoszlopokat is kicserélte.

125 méter hosszon, 300 négyzetméternyi területen újították fel Szombathelyen a Rohonci út 21-27. alatti négy társasház járdáját. A munka hatmillió forintba került, a költségekbe a lakók által befizetett felújítási alapból beszállt a lakásszövetkezet is.

Járdafelújítás sajtótájékoztató
Sajtótájékoztató, balról: László Győző, Horváth Soma, Czeglédy Csaba
Mészáros D. Zsolt
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A munka befejezését bejelentő sajtótájékoztatón Czeglédy Csaba, a körzet városi képviselője elmondta, több mint tíz éven át próbálta elérni, hogy felújítsák a járdát. Az érintett társasházaknak nincs közúti csatlakozásuk, a mentők, tűzoltók sem tudtak bemenni, ezért a járdákat ki is szélesítették.

Czeglédy hozzátette, a város több részén újulnak meg most és a közeljövőben járdák. Sok helyen évtizedek óta nem nyúltak hozzájuk, most nagy levegőt kell venni és meg kell csinálni - mondta a képviselő.

Járdafelújítás sajtótájékoztató
A felújított járda
Mészáros D. Zsolt

László Győző alpolgármester is ehhez a gondolathoz csatlakozott, azzal, hogy több elhanyagolt járdát újítanak fel a Derkovits-lakótelepen is.

Horváth Soma alpolgármester arról beszélt, hogy az önkormányzat folyamatosan vizsgálja az utak, járdák állapotát, és kijelöli a prioritásokat. Mint mondta, bízik abban, hogy egyre több saját forrása lesz erre a célra az önkormányzatnak.

Járdafelújítás sajtótájékoztató
A bejárókat a lakásszövetkezet csináltatta meg. Szépségversenyt valószínűleg nem nyerne, de hasznos.
Mészáros D. Zsolt

Köszönetet mondott az E.ON-nak, hogy meghallgatták a lakók és az önkormányzat lérését és saját költségükön kicserélték a villanyoszlopokat, ezzel lehetővé téve a járdák kiszélesítését.


Július végén egyébként ezeknek a járdáknak a felújítása kapcsán kaptunk felháborodott levelet 6 millióért újítanak fel járdát a szombathelyi Rohonci úton, de nem mindenki elégedett 2021. July 25. 07:31 egy olvasónktól. Többek között azt kifogásolta, hogy a lakókat nem értesítették a munkákról, hiányosan kerítették körbe a területet. És az sem tetszett neki, hogy a bejárók felújítását a lakásszövetkezet fizeti.

Megkérdeztük az önkormányzatot, azt válaszolták, hogy a munkaterület a munkavédelmi előírásoknak megfelelően lett kitáblázva, a munkálatok megkezdése előtt pedig időben tájékoztatták az érintett lakásszövetkezetet is. A bejárók pedig a lakásszövetkezethez tartoznak, ezeknek az újjáépítéséről egyeztettek a szövetkezettel és a lakókkal is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet