Jelentősen visszaesett Brüsszel idegenforgalma

Jelentősen, mintegy 40 százalékkal csökkent a belga főváros idegenforgalma négy hónappal a két helyszínen elkövetett brüsszeli merényleteket követően - írta a brüsszeli idegenforgalmi hivatal adataira hivatkozva a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap kedden.

A brüsszeli turizmus megszervezéséért felelős Visitbrussels iroda adatai szerint az előző évek azonos időszakához képest nagymértékben marad el a külföldről érkező turisták körében a máskor nagy érdeklődésre számot tartó múzeumok látogatottsága.

Frédéric Trauwaen, a hivatal marketingigazgatója elmondása szerint a bevételkiesést a hazai turizmus enyhíti valamelyest. Főképpen a rendszerint legtöbbet vásárló amerikai és japán turisták hiányát érzi meg a város. Ugyanakkor a kínai és az indiai látogatók számában kevésbé érzékelhető a közbiztonság hiányossaigatól való félelem - jegyezte meg.

Az igazgató arról tájékoztatott, hogy az idegenforgalmi hivatal 1,5 millió eurós (mintegy 460 millió forint) internetes kampányt indított, amelynek célja, hogy valós képet mutasson a városról a közösségi oldalakon és a turismussal foglalkozó portálokon. "A lehető legtöbb, legrissebb információt szeretnénk nyújtani az érdeklődőknek hangsúlyozva, hogy Brüsszel biztonságos és messze nem kihalt" - mondta az igazgató.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek