A Vas megyei egyenruhások az elmúlt 24 órában két olyan sofőrrel szemben is intézkedtek, akik úgy vettek részt járművükkel a közúti forgalomban, hogy nem rendelkeznek vezetői engedéllyel - közölte szerda reggel a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. Olaszfa térségében egy 69 éves járművezetőt, Szombathelyen pedig egy 34 éves autóst igazoltattak a járőrök. Mindkét férfit előállították és velük szemben – őrizetbe vételük mellett – engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt eljárást indított az illetékes rendőrkapitányság.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. augusztus 23-án 5 óra és 2022. augusztus 24-én 5 óra közötti időben kettő, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. A rendőrök öt, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.
Könnyű sérüléssel járó közlekedési balesetnél
Járdára sodródott egy Opel Szombathelyen - elsodorta a terelőkúpokat egy másik autó 2022. August 23. 07:46 helyszíneltek 2022. augusztus 23-án, a kora reggeli órákban, Szombathelyen. Egy helyi lakos személyautóval közlekedett a Körmendi úton az Óperint utca irányából a Szent Flórián körút felé, amikor haladása során a elvesztette uralmát járműve felett, autójával a gyalogjárdára sodródott és egy lakóépület falának ütközve állt meg. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.