Jordán Tamás is aggódik Törőcsik Mari egészségéért

A Nemzet Színésze még mindig a szombathelyi kórházban fekszik, de barátai társasága jó hatással van rá.

Néhány hete már hallani lehetett arról, hogy Törőcsik Marit, a Nemzet Színészét a szombathelyi kórházban fogták erősítő kúrára Kórházi ápolás miatt nem tudott részt venni Berek Kati temetésén Törőcsik Mari 2017. March 28. 14:32 , ám úgy tűnik, hogy a kúra elhúzódott, a művésznő ugyanis még mindig nem tért haza az intézményből.

Mari nincs túl jól, pihenésre van szüksége. Nagyon nehezen bírja már a kórházi ágyat, a folyamatos fekvést

- mondta el Jordán a Blikknek.

Igényli, hogy meglátogassák, hogy beszélgessenek vele. Egészen kivirul, amikor társaságra talál.

Mészáros Zsolt

Jordán és Törőcsik kiváló kapcsolata eddig is ismert volt, a művésznő videóüzenetben Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze videoüzenetben áll ki Jordán Tamás mellett 2017. February 24. 17:55 is kiállt Jordán mellett.

Mari már akkor betegeskedett, amikor ez az egész cécó ment, és Velemben volt. Nagyon gyakran meglátogattam akkor is, mert mindketten igényeltük egymás társaságát. Elég sokat beszélgettünk, és készült egy kis videó, amelyben mond egy pár szót értem. Azt egy hölgy készítette, aki őt ápolta. Mari egyébként nem is volt felkészülve erre a felvételre, csak úgy eszébe jutott, és már mondta is a kamerába.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű