De szavaznak a költségvetés módosításáról is. Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálásáról viszont nem.
Jövő hétfőn, kedden és pénteken is ülésezik az Országgyűlés - írja a hvg.hu a a csütörtöki házbizottsági ülésre készített javaslat alapján.
A lap azt írja, a tervezet szerint kedden szavaznak a képviselők a státusztörvényről, pénteken pedig a költségvetés módosításának tervezetéről is.
Svédország NATO-csatlakozásának ratifiklásása viszont továbbra sem kerül terítékre, így valószínű, hogy a kérdésről csak ősszel döntenek majd a képviselők.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!