"Siettem" - Három embert szállítottak kórházba egy szombathelyi baleset miatt

És könnyen még ennél is nagyobb baj lehetett volna az ütközésből.

Három embert szállítottak a kórházba a mentők a szombathelyi Szűrcsapó utcából, ahol egy lendületesen érkező autó egy balra kanyarodó jármű előzésébe kezdett és az autók összeütköztek. A buszmegállónál járdára sodródó gépkocsi szerencsére senkit sem sodort el.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt pénteken a Szűrcsapó utcában, Szombathelyen.

Kanyarodó Hondának ütközött egy Volkswagen Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

Egy Honda személyautó vezetője balra akart kanyarodni, a Szabó Miklós utcába.

Kanyarodó Hondának ütközött egy Volkswagen Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

- Belenéztem a tükörbe, de nem láttam érkező autót. Lassan haladva kezdtem meg a kanyarodást és amikor másodszorra belenéztem a tükörbe, akkor egy villanásra láttam a másik járművet és már nyílt is az oldallégzsák. A hét éves kislányom a hátsó ülésen utazott, egyszerre azt néztem, hogy vele minden rendben van-e - válaszolt kérdésünkre a Hondát vezető középkorú férfi.

Az ütközéstől megpördülő Hondának kinyílt az oldallégzsákja, a
TM/Nyugat.hu

- A  Volkswagent vezető fiatalember odajött hozzám és azt mondta, hogy sietett. Őt a mentők nem sokkal később kórházba szállították az utasával együtt. A kislányt kivizsgálásra vitték be - mondta a férfi.

Az ütközés helye
TM/Nyugat.hu

Az ütközés után a Volkswagen a menetirány szerinti jobb oldalon járdára sodródott, egy buszmegálló közelében. Az autó szerencsére senkit sem sodort el a forgalmas szakaszon.

A VW járdára sodródott az ütközés után, de szerencsére senkit sem sodort el
TM/Nyugat.hu

Közben a Facebook-ra valaki kitett egy képet, ami a szomszédos kilencemeletes épület egyik emeleti ablakából készült és alá írta, hogy mentő ütközött autóval, mivel a magasból úgy tűnt számára. Ez azonban nem volt igaz, a mentő csak keresztbe fordulva állt meg az úttesten. (Ha valaki lementette a képet, akkor kérjük, hogy küldje el nekünk!)

A helyszíni szemle teljes útlezárás mellett zajlott
TM/Nyugat.hu

A helyszínen beszerzett információnk alapján a Volkswagen vezetője nem csak sietett, de mérges is lehetett, mivel úgy tudjuk, hogy a Paragvári utcában állította meg forgalomirányító amiatt, hogy nem csak azért nem hajthat be az utcába, mert mindkét irányból behajtani tilos tábla van, de e mellé még aszfaltoznak is. A sofőr valószínűleg ezen felidegesítette magát és nagy gázzal hajtott be a Szűrcsapó utcába, majd pár másodperc múlva hallotta a nagy csattanást a forgalomirányító.

DSC_9448
TM/Nyugat.hu

Az úttestre szóródott törmeléket és alkatrészeket a SZOVA munkatársai takarították fel.

A SZOVA munkatársai takarították fel a törmeléket a baleset után
TM/Nyugat.hu

A helyszíni szemle ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben az érintett szakaszon.

A helyszíni szemle teljes útlezárás mellett zajlott
TM/Nyugat.hu

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló