Kásler Miklós engedélyezte, hogy a szülők is rendelhessenek ételt az iskolába gyermekük számára

A szabályozás továbbá arra is kitér, hogy az intézményeknek kötelező biztosítani „a hűtés, a melegítés és a fogyasztás megfelelő feltételeit”.

A szeptember 9-től életbe lépő szabályozás szerint a fekvőbeteg-ellátást nyújtó, valamint gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben biztosítani kell a diétás étrendet azoknak, akiknek erre szükségük van. A közétkeztetésben pedig ha nem tudják megoldani ezt, akkor lehetővé kell tenni azt, hogy a gyermek által hozott vagy a szülő által rendelt ételt is elfogyaszthassanak a menzán.

Az új szabályozás a korábbitól abban tér el, hog míg eddig, ha az intézmény konyhája, ételszállítója nem tudott diétás ételt biztosítani azoknak a gyermekeknek, akik „szakorvos által igazoltan” erre szorultak, akkor az intézmény rendelhetett mástól, szeptember 9. után most már a gyermek is vihet, vagy a szülő is rendelhet az iskolába ételt – írja az atv.hu .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek