Kata-tüntetés Budapesten: zúg a "mocskos Fidesz", megbénították a forgalmat a Nyugatinál (frissítve)

Este 9 előtt megérkeztek a tüntetők a Fidesz Lendvay utcai székházához, ahol sorfalat álltak a rendőrök.

Több ezren gyűltek össze az Országház előtti Kossuth téren szerdán este 6 órakor, hogy a kedden elfogadott új katatörvény ellen tüntessenek - derült ki a Telex beszámolójából. A Momentum által szervezett tüntetés 19 órakor véget ért, azonban egy nagyobb csoport a Nyugati térhez ment és ott leállította a forgalmat. A tömeg azt skandálta, hogy „mocskos Fidesz”, „Orbán takarodj” és „elegünk van”.

A lap beszámolt arról, hogy a rendőrautók közül néhány csak nehezen tudta elhagyni a helyszínt az ott összegyűlő emberek miatt. Két rendőrautó egymásnak is tolatott.

Este 8 óra körül a villamossíneken gyalogolva elindultak az Oktogonhoz, ahol többen leültek a kereszteződésben, és spontán beszédeket tartanak, majd elindultak a Fidesz Lendvay utcai székháza felé.

A lap szerint körülbelül 500-1000 tüntető érkezhetett a Fidesz Lendvay utcai székházához, ahol erős volt a rendőri jelenlét, sorfalat állnak az épület előtt. Közben azonban az Oktogont is lezárva tartják demonstrálók, majd a Lendvay utcából is visszaindultak ide. Az Oktogonon aztán egy közös mocskos fideszezéssel egyesültek a demonstráló csapatok, majd innen elindultak a Blaha Lujza tér felé - számolt be a 24.hu. Utóbbi oka, hogy az Oktogonnál rendőrsorfal vette körbe a tüntetőket, akik így csak egy irányba haladhattak tovább - tette hozzá a Telex.

Itt még a Kossuth téren
MTI/Balogh Zoltán

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet