Kilépett egy DK-s szombathelyi képviselő Gyurcsány pártjából

Kelemen Krisztián ezután civilként, de az Éljen Szombathely frakciójának tagjaként lesz részese a szombathelyi közgyűlésnek.

Ahogy Facebookra kitett közleményében lépését Kelemen Krisztián indokolja:

A választókörzetemben, azaz a Joskar-Ola lakótelepen élők erőteljesebb és szélesebb körű érdek képviselete miatt a továbbiakban civilként, a pártpolitikától függetlenül az Éljen Szombathely! Egyesület tagjaként és továbbra is az Éljen Szombathely! Frakció tagjaként folytatom tevékenységemet! Számomra továbbra is a Joskar-Ola lakótelep és Szombathely az ELSŐ! Éljen Szombathely és Éljen a Joskar-Ola!

Kelemen Krisztián már korábban kilépett a DK szombathelyi szervezetéből, és az egyik vidéki párszervezetbe igazolt át.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet