Videó: Közlekedési szakértővel elemeztük az új szombathelyi kerékpárutak hibáit

Két újabb helyszínt néztünk meg olvasónk javaslatai alapján, és megint találtunk érdekes dolgokat.

KRESZ-parkba illő közúti jelzések, átgondolatlan elsőbbségi szabályok, fakoronába bújó jelzőtáblák, beláthatatlan átvezetés a forgalmas főúton.

Ezeket a hibákat az új szombathelyi kerékpárút-hálózat két helyszínén találtuk, olvasónk hívta fel a figyelmünket rájuk. Videókamerával felszerelve érkeztünk a helyszínekre, és segítséget is hívtunk: Unger József közlekedési szakértő elemezte a fennálló állapotokat.

A nemrég elkészült új kerékpárutaknál olvasóink már sok hibára felhívták a figyelmünket, legutóbb két hete írtunk Tényleg vannak érdekes dolgok a szombathelyi Brenner körúti és a Jókai utcai kerékpárutaknál 2021. June 20. 07:33 a Jókai úton és a Brenner Tóbiás körúton kialakult helyzetről. Nem sokkal korábban pedig az újperinti, meglepő megoldásokról. „Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton 2021. June 13. 07:18

Öt éve indult a program

A kerékpárút-hálózat kiépítése nem új keletű program, már 2016-ban bejelentették, hogy Szombathely egymilliárd forintot nyert egy pályázaton a kerékpárutak fejlesztésére. Ezt a pénzt végül tavaly sikerült lehívni. Mindenki nyugodjon le - Szombathely most nem nyert egymilliárd forintot kerékpárutakra 2020. May 20. 16:28

A terveket még 2016-ban, az előző városvezetés alatt állították össze, ezek apján indult el a munka tavaly. De nem csak a Brenner körút és a Jókai utca környékén, hanem a város számos területén.

Egészen pontosan:

1. Szombathely, "Minerva" - Söptei út nevű kerékpárút szakasz:

A 11-es Huszár úti körforgalomtól a Söptei úti körforgalomig. Burkolati jellel elválasztott közös, kétirányú gyalog- és kerékpárút, amely a 11-es Huszár úti meglévő kerékpárúthoz csatlakozva indul és a 87. számú főút déli oldalán halad a Söptei úti körforgalomig.

Becsült hossza: 1 400 m

2. Szombathely, Sugár út nevű kerékpárút szakasz:

A Horváth Boldizsár úttól a Saághy utcáig (Metró körforgalomig). Kerékpározható út kijelölése kerékpáros nyom felfestésével a Horváth Boldizsár körúton meglévő kerékpárúttól indulva a Sugár út, Írottkő utca, Maros utca, Saághy utca útvonalon a 11-es Huszár úton meglévő kerékpárútig.

Becsült hossza: 1 800 m

3. Szombathely, Rohonci út nevű kerékpárút szakasz:

A Domustól a Bem József útig. A Rohonci úton a járdán meglévő kerékpárút folytatása burkolati jel felfestésével, az aszfalt burkolat javításával, a meglévő jelzőlámpás csomópontban a kerékpáros átvezetés biztosításával, bekötése a Dolgozók úti kerékpárútba.

Becsült hossza: 300 m

4. Szombathely, Szent Márton utca nevű kerékpárút szakasz:

A Gyöngyös-patak hídtól a Szent Márton temetőig. A Szent Márton utcában meglévő kerékpárút folytatása burkolati jel felfestésével, a meglévő jelzőlámpás csomópontban az átvezetés biztosításával, a Szent Márton út – Barátság utca csomópontig.

Becsült hossza: 450 m

5. Szombathely, Jókai park+Bartók Béla körút nevű kerékpárút szakasz:

A Kálvária utcától a Bartók Béla körút - Rohonci út útkereszteződésig. A Rohonci úti és a Brenner Tóbiás körúti kerékpárutak összekötése részben kerékpáros nyom felfestésével, részben új kerékpár- és gyalogút építésével.

Becsült hossza: 1 400 m

6. Szombathely, „Régi Bucsui út” nevű kerékpárút szakasz:

A Dolgozók útjától a Bucsui útig. Kerékpározható út kijelölése a régi, felhagyott útszakaszon, mely jelenleg zsákutcaként 2 db ingatlan megközelítését szolgálja. A kijelöléssel biztosítottá válik a Dolgozók úti kerékpárút összekötése a Bucsu felé menő kerékpározható úttal.

Becsült hossza: 240 m

7. Szombathely, Sé-Szombathely összekötés nevű kerékpárút szakasz:

A Bucsui úttól Sé közigazgatási határáig. Megtörténik Szombathely és Sé kerékpáros összekötésének biztosítása.

Becsült hossza: 750 m

8. Szombathely, Jáki út nevű kerékpárút szakasz:

A Brenner körúttól a Jáki úti temetőig. Kerékpárút kijelölése felfestéssel a meglévő járdán.

Becsült hossza: 950 m

9. Szombathely, Vépi út nevű kerékpárút szakasz:

A Sági úttól a Vásártér utcáig. Déli oldalon járda, az északi oldalon kétirányú kerékpárút kerül kiépítésre.

Becsült hossza: 780 m

10. Szombathely, Szent Imre herceg utca nevű kerékpárút szakasz:

A Paragvári utcától a Muskátli utcáig. A meglévő gyalogjárda szélesítése az árok lefedésével, közös gyalogút és kerékpárút kialakítása.

Becsült hossza: 800 m

11. Szombathely, Nárai Külső út nevű kerékpárút szakasz:

A Brenner körúttól a Király sporttelepig. A Brenner Tóbiás körúti meglévő kerékpárúttól indulva kerékpárút létesítése részben kerékpáros nyom felfestésével, részben új közös kerékpár- és gyalogút építésével.

Becsült hossza: 1 800 m

II. Közlekedési csomópontok közlekedésbiztonsági fejlesztése

1. Szombathely, Nárai út - Brenner körút közlekedési csomópont:

A Nárai út - Brenner körút keresztezésében meglévő csomópont körforgalmú csomóponttá történő átépítése

2. Szombathely, Bartók Béla körút - Rohonci út közlekedési csomópont:

A Bartók Béla körút – Rohonci út keresztezésében meglévő csomópont körforgalmú csomóponttá történő átépítése

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Video