Készpénzt és aranyat lopott két nő Szombathelyen

Segélyszervezeti munkatársnak és önkormányzati dolgozóknak adták ki magukat.

„A Szombathelyi Járási Ügyészség más bűncselekmények mellett kifosztás bűntette miatt emelt vádat azzal a két nővel szemben, akik a vádirat szerint a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személyektől tulajdonítottak el pénzt, illetve aranyakat 2020 decemberében és 2021 januárjában Szombathelyen” – közölte lapunkkal a Vas Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a nők 2020 decemberében magukat egy segélyszervezet munkatársainak adták ki, így jutottak be a kilencvenes éveiben lévő sértett és felesége szombathelyi lakásába, ahol tőlük 90 ezer forintot, valamint egy 52 ezer forint értékű aranynyakláncot tulajdonítottak el.

A vádlottak 2021 januárjában magukat önkormányzati dolgozónak adták ki, így mentek be egy nyolcvanas éveiben lévő sértett szombathelyi lakásába, ahol elterelték a figyelmét és 190 ezer forintot, továbbá 6 darab aranygyűrűt loptak el.

A bűncselekménnyel okozott 534 ezer forint kárból a gyűrűk lefoglalásával 344 ezer forint megtérült.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta, büntetőjogi felelősségükről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló