Frissítés:
Az elsődleges információk szerint két személy megsérült.
A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, ezért a rendőrök a forgalomkorlátozást 8 óra 32 perckor feloldották.
Korábban írtuk:
Közlekedési baleset történt november 3-án, 6 óra 54 perc körül a 87-es főút 16-os kilométerszelvényénél, Tanakajd és Táplánszentkereszt között.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az adott útszakaszon félpályás útlezárás van érvényben. A forgalom rendőri irányítás mellett halad – közölte a rendőrség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!