Augusztus 27/28-án rendezték meg a 3. Mozdulj Kőszeg Honvédelmi és Sportnap jótékonysági rendezvényt, amelynek során az idén a Kőszegi Beteg Gyermekekért - Myrtill Alapítványon keresztül Keresztes Vida gyógyulását segíthették az eseményre látogatók.
A két nap során színes programok várták a kicsiket és nagyokat egyaránt. Pénteken sportági bemutatókon keresztül ismerkedhetett meg a közönség az kötélugrás, a kick-box, a judo, a karate és az ökölvívás világával, majd a napot a BE-JÓ tűztáncosai zárták.
Szombaton már reggel benépesült a város főtere, ahol Erdei Zsolt amatőr és profi ökölvívó világbajnok tartott bemelegítést 103 főnek, akik jótékonysági futáson vettek részt. A célba érkezést követően csak egy szusszanásnyi ideje maradt a résztvevőknek és már kezdetét is vette a kvízjáték, amelynek során a várost és sportot érintő kérdésekre helyesen válaszolók apró ajándékokban részesültek.
Délután pedig kezdetét vette a XII. Jurisics Kupa Nemzetközi Ökölvívó Verseny, amelyen két nemzet ökölvívói csaptak össze 30 mérkőzés során, kezdetben az Írottkő Hotel aulájában, majd a főtéren.
A kőszegi egyesületet 14 versenyző képviselte a megmérettetésen. Kicsik és nagyok egyaránt mindannyian nagyon szépen helytálltak, rendkívül izgalmas, mérkőzéseket produkáltak. Sajnos az időjárás miatt a gyermek várostrom, az ugráló vár és a Dottó programja az idei évben meghiúsult.
Az este érkeztével véget ért az adományozás, és lezárult a licit a Gedó György, Balzsay Károly és Erdei Zsolt által dedikált bokszkesztyűre. A két nap során összesen 373.000.- Ft-ot sikerült összegyűjteni, amelyet teljes egészében Keresztes Vida gyógykezelésére adnak át a Myrtill Alapítványnak.