Újabb horrorvideó a Nébih-től, ezúttal jelöletlen állati melléktermékről

Egy Pest megyei kistermelőnél tartott ellenőrzés során bukkantak érdekes dolgokra a Nébih szakemberei.

A Nébih szerdai, MTI-nek küldött közleménye szerint a töki állattartó és húskészítményeket gyártó kistermelő két telephelyének egyikén több állatfajt is bejelentés nélkül tartottak: a dokumentumok szerint csak juhokkal foglalkozó telepen 56 sertést, 5 szarvasmarhát és 3 kecskét is találtak. A két helyszínen 89 háziállat forgalmi korlátozását, 530 kilogramm élelmiszer és több mint 2000 kilogramm élelmiszer-hulladék forgalomból való kivonását rendelték el azonnali hatállyal.

A telepeken 9 jelöletlen állat is volt, és az állatok állategészségügyi státuszát igazoló diagnosztikai dokumentumokat sem tudta bemutatni a kistermelő. Mivel az állatok egészségi állapota ismeretlen, a hatóság a sertések, szarvasmarhák, juhok és kecskék összes egyedére azonnali hatállyal elrendelte a forgalmi korlátozást.

Többszörösen szabálysértő kistermelővel szemben intézkedett a Nébih
Még több képért kattintson!
Nébih

A kistermelő az élelmiszer-hulladék gyűjtésére, tárolására engedéllyel nem rendelkezett, a tárolt nagy mennyiségű élelmiszer-hulladék nyomon követését nem biztosította és a hulladék kezelésére vonatkozó kötelező nyilvántartást sem vezette - közölte a Nébih.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló