Ketyeg az óra, két nap múlva megszűnik az Ügyfélkapu, de senki ne essen pánikba!

Az utolsó napokban megnőtt a kormányablakok forgalma, de közben megnyitottak egy könnyebb utat.

Két nap, és megszűnik a régi, egyszerűbb Ügyfélkapu, és ezt követően ezzel a belépési módszerrel nem lehet majd használni az online állami szolgáltatásokat. Így például az EESZT-t sem, ahol nyomon lehet követni az orvosi adatainkat, a felírt gyógyszereket, és tulajdonképpen mindent, ami miatt orvoshoz fordulunk.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

De az adóügyeinket is figyelemmel kísérhetjük, dokumentumokat kérhetünk le, egyes ügyeket el is intézhetünk. De ez most megváltozik, és senki sem mondhatja, hogy nem szóltak időben.

Két dolgot kell leszögeznünk azonnal:

  • Az Ügyfélkapu, az Ügyfélkapu+ és a DÁP (Digitális Állampolgárság) nem más, mint egy-egy beléptető felület. Mindhárom használatával az állam digitális rendszerébe jutunk be, persze, korlátozott jogokkal, és ott intézhetünk ügyeket. A három kapu különbözik, egyrészt a a belépési módban Január közepétől megszűnik az Ügyfélkapu – Két lehetőségünk van 2024. December 13. 11:37 , másrészt pedig abban, hogy a DÁP révén egy alkalmazás kerül telepítésre a telefonra, az alkalmazások minden egyéb tulajdonságával együtt, azaz például bizonyos adatokat megoszt annak fejlesztőjével.
  • Az Ügyfélkapu+ esetében viszont nem adunk meg magunkról több információt, mint a sima Ügyfélkapunál, és az államot sem jogosítjuk fel semmi többre, mint amennyi joga eddig is volt és van.
  • Persze, mindig vannak, akik számára gyanús az, amit az állam tesz. Szerkesztőségünk naponta több emailt is kap, amelyekben olvasóink tiltakoznak a Digitális Állampolgárság (DÁP) rendszer ellen.

    De miért is tiltakoznak?

    Ezeknek a leveleknek a tartalma szinte szóról szóra megegyezik. Többek között tiltakoznak az egészségügyi és egyéb adatokkal való visszaélés és kereskedés ellen, nem látják biztosítottnak az adatvédelmet, és nem hisznek az állami garanciákban.

    A lényeg azonban, hogy ezekkel a belépési módszerekkel az állami rendszerbe lépünk be. A változtatásokra a mi biztonságunk érdekében van szükség, az Ügyfélkapu+-nál a kétfaktoros azonosítás, a DÁP-nál az ujjlenyomatos vagy arcfelismerős belépés adja a nagyobb biztonságot.

    A régi Ügyfélkapu felhasználóneves, jelszavas belépése ma már könnyen kijátszható, ezért szüntetik meg, a bankoknál már régóta használt kétfaktoros azonosításra áll át az Ügyfélkapu+. Ami azért okozhat problémát néhány felhasználónak, mert egy újabb alkalmazást kellett letölteni hozzá a telefonra, vagy másik, erre alkalmas eszközre, például tabletre.

    Hogyan működik az Ügyfélkapu+?

    A belépés itt úgy működik, hogy a felhasználó az Ügyfélkapu+ belépési felületén megadja az azonosítóját, a jelszavát, a rendszer aztán a letöltött hitelesítő alkalmazáson keresztül küld egy kódot, amit szintén be kell gépelni. És ennyi.

    A közvélemény felhorgadását érzékelve aztán az illetékesek gyorsan kidolgoztak egy új módszert is, melynél a kódot az e-mail címre küldi ki a rendszer. Így nincs szükség okoseszközre, mert nem kell letölteni az említett alkalmazást.

    Az Ügyfélkapu+ beállításához nem kell elmenni kormányablakba sem, otthonról elvégezhető. Ehhez segítséget nyújt az alábbi videó:

    Ha beállította az Ügyfélkapu+-t, a használata már egyszerű :

  • Amikor bejelentkezik valamelyik állami szolgáltatásba, válassza az Ügyfélkapu+ lehetőséget.
  • Ezután írja be a szokott módon a felhasználónevét és a jelszavát, majd kattintson a Bejelentkezés gombra. Ezután a felhasználónév alatt megjelenik egy új mező: Azonosító.
  • Nyissa meg a kódgeneráló alkalmazást a telefonján, válassza ki a korábban létrehozott fiókot, majd a megjelenő hatjegyű számsort írja be a számítógépén az Azonosító mezőbe. (Erre ugye harminc másodperce van, legalábbis nagyjából, mert egy kis csúszás azért jellemzően belefér.) Vagy használja az emailben kapott kódot, ha ezt a módszert választotta.
  • Kattintson újra a Bejelentkezés gombra. Ennyi, bent is van az állami rendszerben, sikerrel átlépett az ajtón.

    A DÁP hasznosabb

    Az említett tiltakozó levelek a Digitális Állampolgárság ellen szólnak, attól félve, hogy az állam teljes kontrollt gyakorol felettünk. De ez is csak egy, az állami rendszerre nyíló ajtó, igaz, később eszköz is lesz, amivel hivatalos ügyeket intézhetünk.

    A DÁP-ról saját tapasztalatok alapján írtunk már, én így intéztem annak idején:

  • Első lépésként letöltöttem a DÁP-appot az App Store-ból.
  • Jelszót, belépési módot (nálam ujjlenyomat-azonosító) kellett választanom, aztán az app felszólított, hogy menjek el egy kormányablakba, már ha nincs digitális személyi igazolványom. Mert azzal is igazolhatom, hogy én vagyok én, de nekem nincs ilyenem, így maradt az ősrégi módszer.
  • A kormányablakban az ügyintéző elkérte a személyi igazolványomat, aztán bediktált egy hatjegyű kódot, amit be kellett írnom az appban, majd kinyomtatott (!) egy QR-kódot, amit be kellett olvasnom. És készen is voltunk, az ügyintéző azt mondta, a többit már otthon is el tudom intézni.
  • Igaza lett, néhány adatomat kellett beírnom, aztán email-címet, telefonszámot megadni. Mindkettőre kaptam ellenőrző üzenetet, ezeket vissza kellett igazolnom, és máris digitális állampolgár lettem.
  • De a DÁP telepítéséről is van egy videónk:

    A belépéshez most már elég, ha a telefonon belépek az ujjlenyomatommal, és bent vagyok az állami rendszerben.

    A DÁP később sokkal több lesz

    Persze, valahol érthető a tiltakozás, de a DÁP tényleg egy ajtó az állami rendszerbe, a későbbiekben aztán egy ügyintézési eszköz lesz.

    Jelenleg ezekre használható a DÁP:

    Személyazonosság igazolása: ha például megállít és igazoltat a rendőr, akkor a személyi igazolvány, az útlevél vagy a jogosítvány helyett az alkalmazásban lévő QR-kóddal is igazolhatjuk magunkat;

    Rendszerezett személyes adatbank: egy helyen megtalálhatóak lesznek a személyes adataink (többek között a személyi igazolványunk száma, a TAJ számunk, az adóazonosító jelünk, az útlevelünk száma, stb.), és ha úgy rendelkezünk, ezeket egy az egyben tovább is küldhetjük az illetékeseknek, például a munkahelyünknek, amennyiben erre szükség lenne;

    Erkölcsi bizonyítvány: az appon keresztül egy gombnyomással igényelhetünk digitális hatósági erkölcsi bizonyítványt, amellyel igazolhatjuk, hogy büntetlen előéletűek vagyunk és nem állunk a közügyektől eltiltás hatálya alatt.

    Időpontfoglalás a kormányablakba.

    Tervek a DÁP alkalmazással:

  • Elvileg hamarosan érkezik a digitális aláírás funkció;
  • 2025 első negyedévében a szelfis azonosítás is élesedik, ami azt jelenti, hogy a személyi igazolványunk vagy az útlevelünk befotózásával és egy szelfivel is regisztrálhatunk a DÁP-appba;
  • 2025 harmadik negyedévére a rendszer szeretné lehetővé tenni a QR-kódos bejelentkezést a piaci szolgáltatóknál, ami azt jelenti, hogy például a bankok és a közműszolgáltatók felületeire is bejelentkezhetünk majd a DÁP mobilalkalmazással;
  • ugyanekkora tervezik elérhetővé tenni az elektronikus aláírás funkciót a piaci szolgáltatóknál, tehát ügyfélként a bankok és a közműszolgáltatók dokumentumait is aláírhatjuk az app segítségével;
  • 2025 negyedik negyedévére a nagy ugrás az lenne, hogy a gépjármű adás-vétel, és annak összes bürokráciája is teljes egészében levezényelhető lesz a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással
  • 2026-ban ha minden jól megy, az ePosta és az eFizetés is elérhető lesz.
  • Mi lesz azzal, aki nem akarja használni az Ügyfélkapu+-t és a DÁP-ot?

    Egyik alkalmazás sem kötelező, ahogyan nem kötelező a digitális ügyintézés sem. 2025-ben azért talán érthető, hogy az állam az online megoldások használatára ösztönzi az állampolgárokat, de nem szüntetik meg az offline lehetőséget sem.

    Ha valaki bizalmatlan az állami online felületekkel szemben, vagy egyszerűen csak járatlan az internet világában, és nem akar vagy nem tud online ügyet intézni, továbbra is bemehet személyesen a kormányablakokba. A régi, hagyományos ügyintézési lehetőség ugyanis megmarad.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hasznos