Ki volt a hibás az elmúlt hetek legmegosztóbb balesetében?

Nagy port kavart az eset.

Alig két hete történt a szombathelyi belvárosban egy kisebb, de annál nagyobb port kavaró baleset Különös baleset miatt volt akkora dugó a belvárosban  2017. October 18. 18:19 . A karambol körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja, de úgy sejtjük, hogy nem lesz egyszerű dolga.

Az alapszituáció a következő: a csúcsforgalom idején egy kocsisorban araszoló gépkocsi haladt a Kiskar utcában az Thököly utca felől az Ady tér irányába. Az Óperint utcai piros lámpa miatt nem tudott volna a Kossuth utcai kereszteződésen áthaladni, ezért, hogy ne akadályozza a keresztirányú forgalmat, még az zebránál megállt, és jelezte az Óperint utca felől a Kossuth utcába kanyarodni szándékozó Volvónak, hogy elengedi. A Volvo meg is kezdte a kanyarodást, ám egy szintén a Thököly utca felől érkező motoros jelent meg váratlanul, a kocsisor mellett jobbról elhaladva. Az ütközést nem tudták elkerülni. A motoros ugyan nem esett el, de így is könnyebben megsérült.

Baleseti tudósításunkban Különös baleset miatt volt akkora dugó a belvárosban  2017. October 18. 18:19 olvasóinkat is kérdeztük, szerintük ki lehet a felelős, mutatjuk az eredményt:

Bár szavazásunkban és a kommentelőink körében is elsöprő többséggel ítélték el a motorost, a dolog nem ennyire egyszerű.

Több felelőse is lehet a balesetnek?

Az eset tisztázása nem a mi feladatunk, de hogy jobban megértsük a szituációt, megkérdeztük Unger József, közlekedési szakértőt. Hogy jobban érzékelhető legyen a felek mozgása, érdemes kicsit megvizsgálni a képet:

Álló kocsikat került jobbról, kanyarodó Volvóval ütközött egy motor
További helyszíni képekért kattintson!
Tánczos Mihály

Unger József szerint az elsőbbségéről lemondó autós semmi rosszat nem tett, még azzal sem, ha forgalmi okból épp a zebrán kényszerült megállni.

A szemből érkező Volvo sofőrje, aki a Kossuth utcába kanyarodott be, egyértelműen hibázott: nem győződött meg arról, hogy a zebrán megálló autó mellett érkezik-e más jármű, azaz a forgalom minden résztvevője elengedi-e. Mivel a Volvo balra kanyarodott, mindenképpen elsőbbsége volt az egyenesen haladó motorosnak.

Na de ennyire nem lehet egyszerű a történet, ha ekkora felhördülést okoz. Nem is az: ugyanis Unger József szerint a motoros is hibázott.

Tévhitet oszlatunk: itt nem sorolhatott volna előre a motoros!

De nem ám. A KRESZ egyértelműen kimondja, hogy a motoros (illetve kerékpáros) forgalmi okból álló kocsisor (és megfelelő oldaltávolság) mellett csak BALRÓL haladhat el (jobbról csak abban az esetben, ha két sávban halad a forgalom, ilyenkor ugyanis a két sáv között is előresorolhat). A Suzuki motor viszont jobbról kerülte az egy sávban haladó járműveket.

A baleset tehát részben azért is következhetett be, mert a motoros szabálytalanul, a kocsisort tekintve jobbról, tehát olyan irányból érkezett, amire a többi jármű nem feltétlen számíthatott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló