"Ki Mit Tud?" Gyerekeknek, a rendőrség szervezésében - videón a legjobb előadások

Az idei évben is tartogatott meglepetéseket a roma- és hátrányos helyzetű fiataloknak szervezett szombathelyi Ki, Mit Tud? vetélkedő. A visszatérő szavalók és táncosok mellett új tehetségeket is megismerhettünk. Az idén Greznár Roland vitte a prímet, aki a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáival zenélhet az országos döntőben.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának Bűnmegelőzési Alosztálya, valamint a Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház közös szervezésében megrendezték az immár hagyományosnak számító „Ki, Mit Tud?” vetélkedő Szombathelyen.

A Vas megyei kezdeményezésű – roma származású és hátrányos helyzetű fiatalok részére meghirdetett – verseny mára már országos szintű megmérettetéssé nőtte ki magát. Az idén is számos olyan fiatal tehetség lépett színpadra, akiknek produkcióját – az elmúlt években – a zsűri az országos döntőn különdíjjal is jutalmazta. A tehetségkutatón induló huszonhárom fiatal ének-zene, vers és próza, valamint tánc kategóriában bizonyított. A lelkes és felkészült előadók produkcióikkal magukkal ragadták a zsűrit és a nézőközönséget.

"Ki Mit Tud?" Gyerekeknek, a rendőrség szervezésében
"Ki Mit Tud?" Gyerekeknek, a rendőrség szervezésében
Pintér Patrícia

Az összesített eredmények szerint az ének-zene kategória első korcsoportjában Ollári Vanessza, a második korcsoportjában Horváth Tamara, a harmadik korcsoportjában Greznár Roland, a negyedik korcsoportjában pedig a Gipsy Trio szerepelt a legjobban.

A vers és próza kategória első korcsoportjában Illés Dóra, a második korcsoportjában pedig Bíró Patrícia állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A tánc kategóriában Árvai Mária és Árvai Fanciska végzett az első helyen.

A 100 Tagú Cigányzenekar által felajánlott különdíjakban az ének-zene kategória első korcsoportjában jeleskedő Pintér testvérek, Adrienn, Vivien és Jázmin, a vers és próza kategória második korcsoportjában színpadra lépő Vajda Donatella és az ének-zene kategória negyedik korcsoportjának énekese, Farkas Viktória részesült.

A zsűri egyöntetű döntése alapján Greznár Roland képviseli majd Vas megyét az ősszel megrendezésre kerülő országos megmérettetésen.

"Ki Mit Tud?" Gyerekeknek, a rendőrség szervezésében
"Ki Mit Tud?" Gyerekeknek, a rendőrség szervezésében
Pintér Patrícia

Greznár Roland a 100 Tagú Cigányzenekar különleges felajánlásában is részesült, az országos versenyen a zenekar szólistái fogják kísérni hegedűjátékát. Roland hetedik osztályos és tíz éve tanul zenélni. Négy éves korában nagypapája ismertette össze a hegedűvel, azóta szereti ezt a hangszert. Édesapja és nagypapája is prímás, reméli, hogy belőle is az válik. Álma, hogy egyszer a Grand Hotelben játszhasson.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet