Kiakadt a kőszegi önkormányzat a civilek festős akciója miatt

Básthy Béla polgármester belső vizsgálatot rendelt el.

Mint azt lapunk is megírta, Ecsetet ragadtak a civilek Kőszegen és kifestették a gyermekorvosi rendelőt 2021. August 10. 21:45 ecsetet ragadott néhány lelkes civil Kőszegen és kifestették a gyermekorvosi rendelő termeit és szobáit az Ostrom-hétvége leple alatt.

A Szigeti Vandából, Kondics Alexandrából és Vida Vandából álló trió az Összefogás Kőszegért Egyesület Facebook-posztja szerint éjt nappallá téve serénykedett, hogy végezzenek hétfőre a meglepetéssel.

Facebook/Összefogás Kőszegért Egyesület

Az akciót majdnem mindenki örömmel fogadta, a közösségi oldalakon ugyanis kedves és dicsérő szavakat kaptak a lányok. A kőszegi önkormányzat viszont kissé kiakadt a festegetésen, kedden egy közleményt is kiadott Básthy Béla polgármester a „Kőszegi Egészségházban jogszerűtlen körülmények között elvégzett munkálatokról”.

Ebben azt írja, hogy ahogy a város lakosai, úgy ő is a Facebookon értesült a hétvégi akcióról, vagyis arról, hogy az „önkormányzati vagyon kezeléséért felelős munkatársak tudomása és az intézményvezető felhatalmazása nélkül napokig illetéktelen személyek tartózkodtak a Kőszegi Egészségház épületében, ahol az ingatlanért felelős vezetők jóváhagyása és a velük való egyeztetés nélkül végeztek dekorációs munkálatokat”.

Az önkormányzat úgy gondolja, hogy az akció résztvevői szándékosan tértek le a hivatalos útról, és az esztétikai megítéléstől függetlenül alaposan mérlegelték, hogy rendőrségi feljelentést tegyenek-e az ügyben. Egyelőre azonban ettől eltekintenek, csak az intézményen belül rendeltek el vizsgálatot.

A város Facebook-oldalán közzétett közlemény alatt egyébként elkezdtek szép számmal gyülekezni az emberek, akik nagyon nem értenek egyet az önkormányzattal. A többség erősen kritizálja a hozzáállásukat, szerintük ugyanis semmi kivetnivaló nem volt az akcióban, egy köszönömmel el lehetett volna intézni a dolgot.

Néhányan azonban annyiban egyetértenek az önkormányzattal, hogy valóban kérhettek volna engedélyt a „besurranó dekoratőrök” és akkor ezt a hercehurcát is el lehetett volna kerülni. De magával az akcióval nekik sincs problémájuk, sőt, nagyon szép emberi és kedves gesztusnak tartják.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet