Az Ostrom-hétvége leple alatt egy lelkes csapat kifestette a gyermekorvosi rendelő termeit, szobáit, hogy hétfő reggel már egy mesés környezetbe léphessenek be a gyerkőcök és a szüleik a doktornéni házába – írja Facebook-oldalán temérdek fotó társaságában az Összefogás Kőszegért Egyesület.
A Szigeti Vandából, Kondics Alexandrából és Vida Vandából álló trió a poszt szerint szó szerint éjt nappallá téve serénykedett, ugyanis minden nap hajnalba nyúlóan alkottak, hogy időben végezzenek.
Hozzátették, hogy a remek ötlet fantasztikus kivitelezése közben gyermekszemek is tesztelték a rajzokat, és bizony jelesre vizsgáztak a lányok, akik még két kőszegi projektet terveznek a közeljövőben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!