Kiderült, hogy hány hosszú hétvégére és munkanapáthelyezésre számíthatunk jövőre

Megjelent a miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben.

2021-ben csak egy munkanapáthelyezés lesz: a Szenteste péntekre eső napja lesz munkaszünet, helyette december 11-én, szombaton kell majd dolgozni - idézte a Magyar Közlönyben megjelent miniszteri rendeletet a hvg.hu Az összes többi munkaszüneti ünnepnap vagy hétvégére vagy péntekre, illetve hétfőre esik a jövő évi naptárban, ezért nincs szükség átcsoportosításokra.

Hosszú hétvége március 15-éhez, augusztus 20-ához és Mindenszentekhez kapcsolódóan lesz.

A lap még megjegyzi, hogy az erről szóló rendeletet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter írta alá, ami hatáskörének növekedését mutatja, mert korábban erről – az éppen aktuális elnevezéstől függően – mindig a nemzetgazdasági vagy a pénzügyminiszter döntött.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos