Kiderült, mi okozta II. Erzsébet királynő halálát

A 96 éves uralkodó szeptember 8-án hunyt el.

Csütörtökön nyilvánosságra hozták II. Erzsébet királynő halotti anyakönyvi kivonatát, melyben mindössze annyi szerepel, hogy idős kora okozta halálát – írja a BBC.

A hivatalos papíron lányának, Anna hercegnőnek aláírása szerepel és megtudhatjuk belőle azt is, hogy a királynő helyi idő szerint 15:10-kor hunyt el Elhunyt II. Erzsébet királynő 2022. September 08. 19:49 balmorali kastélyában szeptember 8-án.

Amikor tehát a Buckingham-palota csütörtök kora délután közölte, Válságos II. Erzsébet királynő állapota 2022. September 08. 14:58 hogy orvosi felügyelet alatt áll a királynő, mert orvosai aggasztónak találták egészségi állapotát, már nem élt.

De távozásának hírét csak este közölték: „A királynő békésen távozott az élők sorából ma délután Balmoralban”. Utána pedig kezdődött a hivatalos nemzeto gyász, melynek utolsó napján, szeptember 19-én helyezték végső nyugalomra a Windsori kastély Szent György-kápolnájában található VI. György király emlékkápolnában. Szülei, VI. György és Erzsébet anyakirályné, illetve férje, Fülöp is ebben a kápolnában vannak eltemetve.

II. Erzsébet sírja
Instagram

II. Erzsébet volt az Egyesült Királyság leghosszabb ideig szolgáló uralkodója, illetve a második leghosszabb ideig regnáló uralkodó a világon, 70 évig volt trónon. 96 éves korában érte a halál.

A trónon legidősebb fia, Károly egykori walesi herceg követi, 14 nemzetközösségi állam új királyaként és államfőként fogja vezetni az országot a gyászban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet