Kiengedték az előzetesből Czeglédy Csaba testvérét

A törvényszék megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Május közepén vették őrizetbe Újabb letartóztatások és szabadlábra helyezések a Czeglédy-ügyben 2018. May 14. 19:04 Czeglédy Csaba testvérét és további két embert ugyanabban az ügyben, amivel a volt szombathelyi városi képviselőt gyanúsítják.

Mint megtudtuk, a mai napon, július 9-én a törvényszék megszüntette Czeglédy testvérének letartóztatását. Májusban 30 napra helyezték őt előzetesbe, ennek lejártakor az ügyészség kezdeményezte a letartóztatás meghosszabbítását. Az első fokon eljáró bíróság ennek ele4get is tett, az ítéletet azonban megfellebbezték.

A másodfokú bíróság, vagyis a törvényszék viszont megváltoztatta a döntést, és szabadlábra helyezte Czeglédy testvérét. Információink szerint Czeglédy Csabán kívül még két ember van letartóztatásban a tavaly júniusban indult ügyben.

Czeglédy előzetesét az ügyészség javaslatára a múlt héten hosszabbította meg Meghosszabbította a bíróság Czeglédy Csaba letartóztatását 2018. July 04. 16:55 két hónappal az első fokú bíróság, ő is fellebbezett az ítélet ellen, de az ő esetében még nem döntött erről a törvényszék.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet