Kieshetett az ablakon egy beteg a Zala Megyei Szent Rafael Kórház külső kórházaként működő Pózvai kórház néven ismert intézményben - írja a Telex.
A lap az ügyben megkereste a rendőrséget, mely közölte, hogy Zalaegerszegen, a Pózva utcai kórházban „az egyik beteget az épület előtt a földön találták meg”. Mint kiderült, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást.
A lap természetesen megkereste a kórházat is, azonban megkeresésükre egyelőre nem válaszoltak.
A zalaegerszegi kórház az elmúlt napokban a traumatológiai osztályával került a hírekbe, ahol egyszerre hét orvos mondott fel, mert sérelmezték az alacsony ügyeleti díjat. A kórház szerint bérzsarolás történt, aminek nem engednek, de egy korábbi közleményükben az állt, hogy az elkövetkező időszakban is mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a traumatológiai osztály működését.
Múlt héten azonban kiderült, hogy ez mégsem lesz olyan egyszerű, hiszen a hét orvos felmondása óta egyetlen baleseti sebész sincs Zalaegerszegen. Jobb híján pedig a műtétre szoruló betegeket a szomszédos megyék kórházaiba szállítják,
A szombathelyi kórházba hozzák műteni a betegeket a zalaegerszegi balesetiről 2021. July 09. 15:43 így például Szombathelyre is.
Kásler Miklós viszont a héten soron kívüli átfogó vizsgálatot rendelt el Kásler kivizsgáltatja a zalaegerszegi baleseti ügyét 2021. July 13. 10:58 a Zala megyei traumatológiai ellátás jelenlegi helyzetéről, kitérve a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban felmondott 7 traumatológus orvos távozásának valamennyi körülményére.
Ma pedig kiderült
Pécsi orvossal akarják rendbe tetetni a zalaegerszegi traumatológiát 2021. July 14. 11:00 , hogy megtalálták a pécsi egyetemen azt a szakembert, aki vállalja a traumatológia vezetését. Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője elmondta, hogy a Pécsről érkező orvosnak az lesz a fő feladata, hogy mielőbb újraépítse az osztályt, így akár heteken belül elkezdheti majd a munkát az új szakorvosi csapat.