Kigyulladt egy kukásautó az M7-esen

A műszaki mentés idejére először teljes szélességébe, majd két sávot lezártak a pályán Balaton felé.

A szemétszállító autó az M7-es autópályán, Tárnok közelében gyulladt ki. A tűzeset eddig tisztázatlan körülmények között történt augusztus 25-én, kedden 11 óra körül – közölte a rendőrség.

A balesetben senki sem sérült meg, a műszaki mentés idejére lezártak két sávot, a forgalom a belső sávban lassan haladhatott, torlódásra kellett számítani. A műszaki mentést délutánra befejezték, így a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek