A Haladás ezúttal Király Gábort adta a válogatottnak a kontinenstornára, de az "eggyel ezelőtti" világversenyre is utazott szombathelyi játékos: Mexikóban, 1986-ban Nagy József képviselte Szombathelyt. A vasiaknál 184 NB I-es mérkőzésen 28 gólt szerzett. A középpályás egyszer ölthette magára a címeres mezt (1985-ben, Algéria ellen játszott, 3–1-re nyertünk), fia pedig szintén a zöld-fehéreknél szerepelt, jelenleg az Újpest játékosa. Ő így látta a franciaországi Eb magyar szereplését:
Várakozáson felül teljesítettek a mieink, senki nem gondolt, nem számított erre. Ráadásul a játék egészen kimagasló volt a részünkről. Szervezettek voltunk: mindennek az alapja a jó védekezés (ezt már Storcknál láthattuk korábban is), és az a középső tengely, amelyben játszhatott bármelyik játékos, maximálisan hozták tudásukat. Láthattuk: ha stabil a védekezés, akkor könnyebbé válik a támadás-vezetés is. Igaz, ekkor nyíltabbá válik a mérkőzés, ez természetes, ennek köszönhető volt az a parádés második félidő, amit a portugálok ellen láthattunk: ez volt az Eb eddigi legjobb találkozója. Számomra a legnagyobb öröm a közönség és a csapat egymásra találása mellett az, hogy a külföldön játszó kulcsjátékosaink eddig leginkább nyilatkozatokban voltak erősek. A felfogásuk azonban megváltozott, a válogatottban igazi húzóemberekké váltak és mindent a csapategységnek rendeltek alá!
Libabőrös vagyok, ha csak eszembe jut a szurkolás
Belgium ellen utoljára 1994-ben találtunk a kapuba: azt a gólunkat Jagodics Zoltán szerezte. "Jagó" 84-szer lépett pályára az NB I-ben a Haliban, négy gólt szerzett. A középálya (majd később a védelem) motorja a Haladás másodedzője, így résztvevője a mai magyar labdarúgás legfelsőbb szintjének, ám a jelzőket először ő is csak kereste:
SZ-E-N-Z-Á-C-I-Ó! Ez az elmúlt két hét olyan érzésekkel töltött fel, amiket nehéz szavakba önteni. Le a kalappal a teljes csapat és a teljes stáb előtt, a közönségünkre pedig már tényleg nincsenek jelzők. Aki láthatta, halhatta, érzékelhette ezt a szeretetet, biztatást, amit a szurkolóktól: akár kint Franciaországban, akár itthon bárhol kaptak, az most ismét szerelmes lehet a magyar labdarúgásba. Órási dolog volt már az is, hogy kikerültünk az Eb-re, ráadásul a pótselejtezőn kétszer is győztesen levonulva a pályáról. És nem csak a legjobb 24-be jutottunk be, hanem még tovább, azaz bizonyítottuk, hogy ott a helyünk akár a szűkebb elitben is. Bátran mentünk előre, még az utolsó, belgák elleni meccsen is és az eredmény ellenére sem tudok elmarasztalni senkit sem. Nagyon szeretjük a válogatottat, de a mi szívünkhöz hárman még közelebb állnak. Király Gábor vitte a prímet, és láthatta ország-világ, hogy nem csak a Haladás, de a nemzeti tizenegy meghatározó játékosa. Guzmics Richárd visszajött a bukaresti sokkból, nem tépelődött, hanem mindig jobb és jobb akart lenni és az egyébként is kimagasló teljesítményt nyújtó védelmünkből is a legjobb volt. Stieber Zoltán Ausztria elleni beszállása parádés volt, így kell bejönni és eldönteni egy találkozót. Neki is nagyon nehéz éve volt, de ez az Eb őt is kárpótolhatta. A többiek is kimagaslót nyújtottak, Kádár és Nagy produkciója is a nemzetközi szint feletti volt. A szurkolótáborról pedig csak elképesztő jelzőket szabad használni, még most is libabőrös vagyok, ha egy-két jelenet az eszembe jut...
Király klasszisteljesítményt nyújtott
Hegedűs Péter a 80-as években válogatott kerettagságig jutott: ma ő a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola szakmai vezetője. 243-szor állt a Haladás kapujában az első osztályban: 1981. december 2-a és 1986. április 5-e között, egymást követő 135 (!) mérkőzésen Hegedűs nevével kezdődött a szombathelyiek kezdőcsapata. A kapus kiemelte a nemzeti tizenegy Magyarországra gyakorolt hatását:
Senki nem számított ilyen eredményes játékra, amit láthattunk az maga a csoda-kategória. Egységbe forrt az ország: valljuk be, a vízilabda fantasztikus eredményeket hoz, más sportágak is produkálnak olimpiai aranyakat és érmeket, de most is láthattuk: a foci, az foci. Ez a sportágak között az első, láthatjuk, mennyire egy irányba húz most mindenki. Jómagam megéltem 1986-ot, de még akkor sem volt a torna előtt ekkora eufória, pedig európai elsőként indultunk a világbajnokságon. A válogatott mostani sikere mögött az áll, hogy mindenki egységes álláspontot volt, annak pedig különösen örülök hogy mindennek aktív vasi résztvevői is voltak. Király Gábor klasszis teljesítménnyel rukkolt ki, mellette pedig Neuer és Buffon hozták még ezt a magas szintet. Voltak gyenge kapusprodukciók is, akiken látszódott, hogy kevésbé az Eb-re valók, de voltak olyanok is, jónevűek is, pl. De Gea vagy Hart, akiknek a formaidőzítése nem sikerült és ki is estek. Visszatérve Király Gabira: emlékszem, három éve, amikor még az 1860 Münchenben védett, akkor a Bundesliga II legidősebb játékosaként "matuzsálemként" aposztrofálták. Mit mondjunk most? Nincsen jelző... azóta eltelt jó pár év és még nagyobb és még jobb teljesítményre képes!
