Itt írtunk még májusban arról a már terveken is elképesztőnek tűnő monstrumról, amivel a kínaiak a dugókat készülnek felszámolni a súlyos szmogproblémákkal küszködő nagyvárosaikban. Brutálisan nézett ki, na, már maketten is, ahogyan mérnöki terpeszként gördül át a hozzá képest csak hangyáknak tűnő személyautók felett. Konkrétan ijesztő volt a látvány, ahogyan szinte felzabálja azokat, a fél internet cikkezett is róla.
Azóta viszont formába öntötték a világ legfurcsább tömegközlekedési eszközét, a Xinhua hírügynökség szerint a prototípus már túlesett az első tesztútján is, és fotó is van róla, az igaziról. Lehet, hogy ő a jövő záloga?
Így haladnak majd el alatta az autók:
Huszonkét méter hosszú, több mint hét és fél méter széles, egyszerre 300 utas hordozására képes, bár arról még mindig megoszlanak a vélemények, hogy mennyire ésszerű konstrukcióról van szó. Azzal mondjuk biztosan nem lesz érdemes vitatkozni, hogy mennyire tágas: