Kiss nem ülte le a 3 évet, de az úszószövetség kiáll mellette

Az edzőt 20 hónap után kihozták a börtönből, és továbbra is szövetségi kapitány marad.

Tegnap robbant a hír, hogy az úszók szövetségi kapitánya, Kiss László korábban 3 évet ült csoportos nemi erőszak miatt. A közvélemény azonnal a lemondását követelte, az úszószövetség elnöksége viszont ezt máshogy ítéli meg.

A mögöttünk álló több mint fél évszázadban edzőként, pedagógusként, kapitányként példás munkát végzett, amelyet pártállástól függetlenül több kormány is a legteljesebb mértékben elismer, kevés sportember büszkélkedhet annyi kitüntetéssel, mint ő. Nem kérdés előttünk, hogy Kiss Lászlót a bíróság egykor elítélte, ugyanakkor mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy teljesítményével, helytállásával feledtesse bűnét. A szövetségi kapitánynak ez – előttünk – sikerült.

- írja közleményében a szövetség elnöksége.

Az elnökség tagja többek között Cseh László és edzője, Plagányi Zsolt valamint Molnár Ákos, Verrasztó Dávid edzője is.

Nem ülte le a büntetését

A fullank.com értesülései szerint Kiss azonban nem töltötte le a 3 éves büntetését, 20 és fél hónap után kikerült a börtönből.

Az oldalnak egy korábbi olimpikon úszónő jelezte, hogy ők hozták ki a börtönből Kisst. Emiatt keresték fel a levéltárt, ahol előkeresték az edző ítéletét, de azt nem teljesen adták ki. Az egyik oldalt visszatartották, mert

olyan nyers, szexuális leírása van az esetnek, amiből jónak látták kizárni a nyilvánosságot.

Az még egyelőre nem derült ki, hogy az évek során elnyert kitüntetéseket - köztük a Prima Primissima díjat - visszavonják-e az edzőtől.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet