Kiss Norbert egy lépéssel közelebb az újabb EB címhez

A Révész Racing versenyzője szezonbeli 16. győzelmét aratta Jochen Hahn és Antonio Albacete előtt.

Le Mans-ban folytatódik a hétvégén a kamion Európa-bajnokság. Az ötszörös Európa-bajnok, Kiss Norbert 69 pontos előnnyel várhatta a szombati első versenynapot Jochen Hahn előtt, és ezúttal is nagyon gyors volt. A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével induló magyar pilóta az időmérő során – ahogy eddig mindig – a legjobb időt autózta.

Nem volt egyszerű dolguk a versenyzőknek, mert szombaton előbb eleredt az eső, és erős szél is fújt, de a kvalifikációt már napsütésben tartották. Viszont mindenkinek mindössze egy jó körre volt esélye a Q3-ban, azaz nem lehetett hibázni. Kiss Norbert nem is rontott, így az első futamon az élről startolhatott.

A rajt jól sikerült a MOL által is támogatott címvédőnek, elsőként fordult el, mögötte volt egy kisebb ütközés Rodrigues és Lenz között. A Révész Racing pilótája egy kör alatt közel két másodperces előnyt szerzett Hahnnal szemben, és biztosan vezetett. A folytatásban tovább nőtt a távolság, és végül Kiss Norbert szezonbeli 16. győzelmét aratta Jochen Hahn és Antonio Albacete előtt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport