Kiszámolták: félmillióba kerülhet egy hét balatoni nyaralás egy négytagú családnak

Ez megegyezik egy horvátországi vagy görögországi nyaralás költségével.

Megdöbbentő, hogy „a brutális infláció és az orbáni megszorítások miatt" mára egy hét balatoni nyaralás az elérhetetlen luxus kategóriájába került a magyar családok százezrei számára – jelentette ki a DK parlamenti frakciójának vezetője vasárnap, online sajtótájékoztatóján.

A párt számításai szerint, csak a szállás és strandétkezés költségeivel számolva, egy négytagú család számára legkevesebb félmillió forintba kerül az egyhetes balatoni vakáció – közölte Kálmán Olga.

Ez megegyezik egy horvátországi vagy görögországi nyaralás költségével, ahol viszont azzal szembesülhetnek a magyarok, hogy a rekord gyenge forint miatt a pénzük sokkal kevesebbet ér, mint más európai családok pénze – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint egyheti szállás egy háromcsillagos partközeli panzióban egy négytagú család számára minimum 300 ezer forint, az étkezés pedig csak strandételekkel számolva, fejenként napi 4000-5000 forint.

Egy vacsora négy ember számára 20-25 ezer forint, ha pedig egyéb programot is beiktat a család a nyaralásba, akkor az újra fejenként több ezer forinttal növeli a költségeket – sorolta a frakcióvezető.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság