Kiszivárgott, hogyan képzeli el Trump az ukrán háború befejezését

Az ország egy részét megkapnák az oroszok.

Donald Trump tanácsadói olyan javaslatokat tesznek az ukrán háború befejezésére, amelyek alapján az ország jelentős részét „egy időre” Oroszországnak engednék át – írja a Reuters.

Ugyanakkor lekerülne Ukrajna NATO-csatlakozásának kérdése az asztalról.

A kiszivárgott információk szerint az USA egyszerre próbálná mézesmadzaggal és ostorcsattogtatással jobb belátásra bírni a háborúzó feleket: az ukránokat azzal fenyegetve, hogy ha nem hajlandók a megegyezésre, megvonja tőlük a támogatást, az oroszokat meg azzal, hogy fokozzák Ukrajna támogatását.

Ukrán védelm minisztérium

Trump a választási kampánya során többször ígéretet tett arra, hogy január 20-i beiktatását követően 24 órán belül, vagy akár már korábban véget vet a közel három éve tartó konfliktusnak, de azt még nem árulta el, hogy hogyan.

A Reuters elemzése szerint Zelenszkij elnök minden bizonnyal nyitott lesz a tárgyalásokra, mivel a háború jelen szakaszában Ukrajna folyamatosan veszít területeiből, miközben a hadsereg emberhiánnyal küzd a fronton.

Putyin tárgyalóaszathoz ültetése – épp a fentiek miatt – viszont jóval nehezebbnek ígérkezik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet