Kitiltotta a Meta az orosz állami propagandát a Facebookról

Külföldi befolyásolási tevékenységre hivatkozva.

Külföldi befolyásolási tevékenységre hivatkozva kitiltott több orosz állami médiumot - így a Rosszija Szegodnyát, az RT-t - a Meta a Facebook és az Instagram felületeiről - idézte a BBC beszámolóját a 24.hu.

A BBC ennek kapcsán megjegyezte, hogy a tiltás jelzi, hogy a Meta radikálisan módosított az orosz médiavállalatokkal kapcsolatos álláspontján, ugyanis két éve még sokkal visszafogottabbak voltak az intézkedései: akkor még csak a hirdetéseik terjesztését fogta vissza, illetve korlátozta tartalmaik elérését.

A lépésnek feltehetően köze van ahhoz, hogy szeptember elején kiderült, az orosz állami RT műsorszolgáltató 10 millió dollárt fizetett egy Tennessee állambeli cégnek, hogy rejtett orosz kormányzati üzeneteket tartalmazó anyagokat gyártson és terjesszen az amerikaiak számára. Ezeket a videókat titokban „szerkesztette, tette közzé és rendezte” az RT két alkalmazottja, és a jobboldali közönséget célzó témákat – migráció, gender, gazdasági ügyek – dolgoztak fel.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter pedig a múlt héten újabb szankciókat jelentett be az RT ellen, mivel úgy vélik, hogy az igyekszik aláásni a demokráciát az Egyesült Államokban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet