Vasárnap este riasztották a Felsőpulyai járás több tűzoltóságát, miután klórgázszivárgást tapasztaltak Locsmándon (Lutzmannsburg), a Sonnentherme egyik műszaki helyiségében. A helyszínre többek között a károlyfalvi, a répcesarudi, a pinkafői, a répcekőhalmi és a répcemicskei tűzoltók is érkeztek.
Az esetnél 3-as szintű biológiai riasztást volt érvényben, így a tűzoltók csak speciális védőfelszerelésben dolgozhattak, akik összesen négy, egyenként 500kg tömegű klórgáztartály szelepét zárták el. Mivel a levegőben a klórgáz koncentrációja továbbra is magas volt, értesíteni kellett a tartományi katasztrófavédelmi vegyészeket is.
Ők a fürdő technikusaival együtt derítették fel a klórgáz kiszökési pontját, ezt a klórgáz-kört pedig kikapcsolták. A klórgáz-koncentráció mérése és a használt aktívszén-szűrő kicserélése után a katasztrófavédők hétfőn kora reggel hagyhatták el a helyszínt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!