Lapunk múlt héten írt Előválasztás: Kopogtatás nélkül nehéz lesz - Amikor szembejön a valóság 2021. August 27. 07:31 arról, hogy az előválasztásban induló ellenzéki politikusoknak nem is olyan könnyű összeszedni a szükséges 400 aláírást.
Példaként a szombathelyi választókerületet említettük, ahol Czeglédy Csabának nagyon rövid idő alatt összejött a szükséges ajánlás, miközben a másik két jelölt lassabb fordulatszámmal dolgozott.
Időközben kiderült, hogy Ungár Péternek (LMP) is megvannak a szükséges ajánlásai
Ungár Péternek megvan a 400 ajánlása, Koczka Tibor még gyűjti őket 2021. August 27. 09:55 , és a mai nap a versengésben résztvevő harmadik politikus, Koczka Tibor (ÚVNP) is bejelentette, hogy nemcsak hogy megvannak az aláírások, de már le is adta azokat. (Ezzel egyébként második a sorban, merthogy Ungár Péter azt mondta, ő csak később teszi ezt meg.)
A jelöltek egyébként szeptember 6-ig gyűjthetik az aláírásokat. Az előválasztás maga szeptember 18-26. között zajlik, illetve ha a miniszterelnök-jelölteknél szükség lesz egy második fordulóra (ennek nagy a valószínűsége), azt majd október 4-10. között rendezik meg.