Lerobbant egy szlovák rendszámú kamion a 86-os és 87-es főutak közös szakaszán, Szombathely határában, a Vépi út körforgalmánál pénteken délelőtt.
Kollégánk helyszíni beszámolója szerint elment a kamion levegője, emiatt nem tudott továbbmenni. Szerencsére épp a körforgalom előtt állt meg, így nem blokkolja teljesen a közlekedést, de így is nagy torlódást okozott.
A sofőr megpróbálta megszerelni a kamiont, ami el is indult, ám pár méter megtétele után, már a körforgalomban ismét lerobbant, így lezárta a Vép felé tartó utat. A körfogalom külső sávját elfoglalta a kamion
A rendőrség értesítette a kamionmentőket, akik rövidesen meg is érkeztek és levontatták a kamiont, így felszabadult az út, de még néhány percig torlódásra kellett számítaniuk a Körmend irányából érkezőknek.