Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

1,7 milliárdba került, Körmenden van, nagy öröm ez számunkra, mi az?

Ha a frissen felújított körmendi Batthyány-Strattmann László Kórházra gondolt, akkor nyert.

Ugyan múltkor már láthattak képeket Rá se ismernének, úgy kipofozták a körmendi kórházat 2016. November 21. 20:33 a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház körmendi Batthyány-Strattmann telephelyének felújított tömbjéről, hivatalosan azonban még csak ma adták át. Annak ellenére, hogy a szalagvágás megkésett, a hatemeletes kórházi tömbben már elkezdődött a betegellátás, ami remekül mutatja, hogy milyen nagy szüksége volt Körmendnek erre a beruházásra.

Felújították a kórtermeket is - ez ugyan még üresen áll, de a többit már használatba vették a betegek
BZ

A beruházás 1,7 milliárd forintból valósult meg, ami főként uniós támogatásokból állt. Ebből az összegből felújították az épületet, a kórtermeket, új betegágyakat vásároltak. A felújított tömbben található többek között a sebészet, a belgyógyászat, több szakrendelő, és kialakításra kerültek szeptikus- és aszeptikus műtők is.

A felújított körmendi kórház átadóünnepsége
Kattintson, és nézze meg, hogy zajlott az átadó ünnepség!
BZ

A tömböt dr. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár, V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, dr. Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, dr. Mészáros János helyettes államtitkár és Bebes István polgármester adták át.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

Rá se ismernének, úgy kipofozták a körmendi kórházat

Bejártuk, műtősblokkoktól a kórtermekig.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra